Aktuális

A nagy covid19-emberkísérlet fejleményei : Szívgyulladás kockázatára int az FDA a Pfizer- és a Moderna-vakcinák esetében

Minden relatív, a kísérleti szerekkel kapőcsolatos hazugságok is.  Így az is, hogy mi számít „ritkának”, ha egy nyilvános, globális emberkísérlet során a kísérleti vakcinát szabálytalanul alkalmazó gyógyszergyártóknak be kell ismerni,  a „csodaszurik” veszélyességét.

A „ritka szívgyulladás” kockázatára vonatkozó figyelmeztetéssel egészítette ki az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóság (FDA) a koronavírus ellen használt Pfizer/BioNTech- és Moderna-vakcina hivatalos leírását.

A helyi idő szerint pénteken kiadott figyelmeztetés szerint az oltások, különösen a második dózis után az Egyesült Államokban több esetben lépett fel szívizomgyulladás (myocarditis) vagy szívburokgyulladás (pericarditis). Június második hetének végéig több mint 1200 ilyen esetet jelentettek, főként férfiak körében.

Az FDA közleménye szerint a szívgyulladást azután tették fel a lehetséges kockázatok listájára, hogy az amerikai járványügyi hatóság (CDC) tanácsadó orvoscsoportja – több hónapos vizsgálat nyomán – szerdán megállapította, hogy „valószínű kapcsolat” van a serdülők és fiatal felnőttek körében tapasztalható ritka szívgyulladás, valamint a Pfizer/BioNTech és a Moderna koronavírus-vakcinával végrehajtott oltások között.

Június első felében az izraeli egészségügyi minisztérium is arról számolt be, hogy lehetséges kapcsolatot talált a szívgyulladások és a Pfizer oltása között. A Pfizer gyógyszergyártó cég, amelynek vakcináját hivatalosan is engedélyezték a 12 év feletti amerikaiak oltására, korábban úgy nyilatkozott, hogy nem tapasztalt az általánosan elvárhatónál magasabb arányú szívgyulladást.

Korábban a Moderna is azt közölte, hogy nem talált oksági összefüggést a szívgyulladásos esetek és az oltás használata között.

Úgy tűnik, vagy tévedtek, vagy hazudtak…

 

Abonează-te
Notificare la
guest

0 Comentarii
Cel mai vechi
Cel mai nou Cel mai votat
Feedback instant
Vezi toate comentariile