Aktuális, Külpolitika

Francia választások: Macron pártja kiábrándító vereséget szenvedett

Emmanuel Macron francia elnök pártja és szövetségeseinek koalíciója nyert a francia törvényhozási választások második fordulójában, de elvesztette az abszolút többségét a nemzetgyűlésben.

A kormánypárt eddig 345 képviselővel rendelkezett az 577 fős nemzetgyűlésben, most azonban csak 246 helyre számíthat.

Olivia Grégoire kormányszóvivő azt nyilatkozta, hogy “ez egy kiábrándító első hely, de mégiscsak egy első hely”.

Az elnöki koalíciónak alkalmi szövetségeseket kell majd találnia a reformprogramja megszavazásához, hiszen az abszolút többséghez még 43 szavazatra lesz szüksége.

Macron várhatóan a konzervatívokkal keres majd együttműködési lehetőséget, de Christian Jacob, a konzervatívok vezetője bejelentette, hogy ellenzékben maradnak.

A legfőbb ellenzéki erő a kommunistákat, zöldeket, szocialistákat és radikális baloldalt tömörítő összefogás lesz, 131 hellyel.

Marine Le Pen pártja tízszeresére tudta növelni a képviselői számát, így 1986 óta először alakíthat újra önálló frakciót.

Le Pen bejelentette, hogy azon fog dolgozni, hogy egyesítse a bal- és jobboldali “hazafiakat”, és egy erős ellenzéket hozzon létre.

A ma este tanulsága AZ, hogy a francia nép kisebbségi elnökké tette Emmanuel Macront”

– mondta a pártelnök, Jordan Bardella.

 

Forrás: MTI / Hetek

guest
0 Comentarii
Feedback instant
Vezi toate comentariile