Aktuális, Vélemény

Hogyan vessünk véget a  COVID19 “járványnak”? – Biztos recept a covid-terrorizmus és a p(l)andémia azonnali megszüntetésére

Nem Új Világrend, hanem emberi, Emberhez méltó  lét a Földön – mert “Isten Országa bennetek van!

– Mi a megoldás  a covid terror alóli felszabadulásra? Az alábbiakat kell végre hajtani.

– a PCR tesztek azonnali betiltása

– az eddigi, 2019-ig alkalmazott  orvosi protokoll visszaállítása, valamennyi légúti megbetegedés kezelésénél

– az Egészségügyi Minisztériumok és Közegészségügyi Igazgatóságok alkalmazottainak azonnali elbocsátása, a vezetők azonnali hatállyal történő letartóztatása és vád alá helyezése. Kötelezni a minisztériumi vezetőket  valamennyi olyan orvosi dokumentum bemutatására melyre alapozva szigorító, az emberek szabadságát korlátozó, jogfosztó,  életét veszélyeztető  rendeleteket hoztak, beleértve  annak hivatalos dokumentumokkal történő bizonyítását, hogy  egy igazoltan izolált, EDDIG ISMERETLEN  légúti vírus okozott bármilyen járványgyanús megbetegedést, majd egy igazoltan izolált, mindeddig ismeretlen, légúti vírus elleni oltóanyagot alkalmaznak a lakosságon. A vád emberiség ellen elkövetett  bűncselekmény és hazaárulás.

– az oltási stratégiát kommunikáló igazgatóságok és bizottságok azonnali megszüntetése, az ott alkalmazásban levők azonnali letartóztatása és vád alá helyezése. A vád emberiség ellen elkövetett  bűncselekmény, tiltott emberkísérlet erőszakos alkalmazása  és hazaárulás.

– a raktárokon levő Covid19 féle kísérleti szerek azonnali lefoglalása, és átfogó kivizsgálása az állítólagos „védőoltások” összetevőinek. Mindazon szerződések felkutatása és nyomozati vizsgálatnak való alávetése, melyek révén a kormányok  megvásárolták, vagy megkapták ezeket a kísérleti szereket.

– az oltóközpontok alkalmazottainak,  akik a kísérleti vakcinát beadták az embereknek, azonnali letartóztatása, a vád tiltott emberkísérletben való cinkos részt vétel, a kísérleti szakaszban levő  oltószérum kockázatainak és mellékhatásainak tudatos elhallgatása.

– a bírósági esküdtszékek mintájára felállított területi/városi, megyei  polgári ellenőrző bizottságok felállítása. Minden, legalább 7 tagú  bizottságban legyen egy orvos, egy ügyvéd és egy újságíró. Ezek a bizottságok ellenőrizzék valamennyi kórház úgynevezett „covid-osztályát”, az eddig nyilvántartásba vett “fertőzöttek” kórlapjait, esetenként halotti bizonyítványát. Az intenzív terápiás osztályokon széles körű kivizsgálás legyen, hogy felmérhessék, hány olyan beteg volt, akiket nem a szükséges, a nemzetközi orvosprotokoll szerinti orvosi ellátásban, hanem az úgynevezett globalista , a WHO által jegyzett covid-protokoll szerint kezeltek. Leellenőrizni a covid osztályokon levő lélegeztető gépek állapotát, származását, visszamenőleg ellenőrizni milyen és mekkora mennyiségű gyógyszereket, altató és kábító hatású narkótikumokat  használtak fel az  elmúlt másfél év alatt. Kivizsgálást elrendelni mindazon orvosi alkalmazottak, egészségügyi ápolók  esetében, akik részt vettek a covidosnak mondott betegek intubálásában és azok lélegeztetőgépre rakásában. Őket azonnali hatállyal letartóztatni, orvosi engedélyüket bevonni.

– nyilvántartásba venni azokat az orvosokat, akik alkalmazták a covid-protokollt a beutalt betegeken, ezek orvosi engedélyét azonnal felfüggeszteni őket letartóztatni vagy házi őrizetbe venni őket. A vád emberiség ellen elkövetett  bűncselekmény, az orvosi hivatással való tudatos visszaélés és hazaárulás.

– nyilvántartásba venni azokat a tévécsatornákat, írott és audiovizuális médiaforrásokat, közösségi médiafelületeket, melyek részt vettek a politikai ukázra előállított, a lakosságot félrevezető és manipuláló , valótlan hírek, hamis járványügyi adatok leközlésében. A főszerkesztőket, vezetőszerkesztőket azonnali hatállyal letartóztatni és leellenőrizni, az előre legyártott rémhírek, manipulációs műsorok és cikkek megrendelőit és ellenőrizni azokat a pénzforrásokat, melyek fizettek ezek terjesztéséért adott szerkesztőségeknek. A vád, a lakosság tudatos félrevezetése, megfélemlítése, tudatos pánikkeltés, a valóság elferdítésével és elhallgatásával okozott kár és hazaárulás.

– azokat a rendőrségi, csendőrségi és katonai parancsnokokat, akik részt vettek a lakosság úgynevezett „járványügyi” zaklatásában, bírságolásában azonnali hatállyal felfüggeszteni, és letartóztatni. Ők katonai bíróság előtt feleljenek tetteikért. Elrendelt vizsgálatok alapján leellenőrizve, hogyan és kiktől kapták a parancsot. Valamennyi olyan rendőrt, csendőrt, hivatásos katonát, aki részt vett a polgári lakosság  „karantén helyzetnek” nevezett törvénytelen, szabadságellenes, az emberi és alkotmányos jogokat súlyosan sértő vegzálásában rangjától megfosztani, letartóztatni.

– Az Egészségügyi Minisztériumok vezetőségének azonnali elbocsátása, adott vezető beosztású személyek azonnali letartóztatása. Ideértve mindazon egészségügyi „szakértőket” akik nevüket adták a globálisan kommunikált pandémia -protokoll lakosság körében való terjesztéséhez, tudatosan félrevezetve és megfélemlítve ezzel a polgárokat. Ők katonai bíróság előtt feleljenek tetteikért. A vád emberiség ellen elkövetett sorozatos bűncselekmény, tiltott gyógyszerkísérletek erőszakos alkalmazásának segítése, a polgárság félrevezetése és megfélemlítése.

– Végezetül, de nem utolsósorban a Covid19 bevezetésekor kormányon levő államvezetőket azonnali hatállyal letartóztatni és katonai bíróság elé állítani. A vád HAZAÁRULÁS és háborús bűncselekmények, emberiségelleni tettek elkövetése.

Na  , így érhet véget ez a „koronavírusra” fogott globális terrortámadás!

guest
2 Comentarii
Cel mai vechi
Cel mai nou Cel mai votat
Feedback instant
Vezi toate comentariile
Dr. Ing. Sebestyén István
Dr. Ing. Sebestyén István
11 zile în urmă

E mellé a cikk mellé találna az a kép, amint Nürnbergben vagy 20 akasztófa egymás mellé felállítva, rajtuk lógnak az elítéltek: politikusok, orvosok és újságírók.
Egy ilyen folyamat csakis forradalmon keresztül jöhetne lértre. Forradalomnak nevezzük a biztonságpolitikában azt a győztes népfrlkrlédt. melyet gyökeres rendszerváltás követ. Az új rendszer neve Közvetlen Demokrácia. Ez magasabb színtű, mint a svájci Direkt Demokrácia, mivel nincsenek pártok. A megszavazni való személyeket maga a nép választja ki a Tizedes Rendszerben.A nép gyakori népszavazásokon keresztül közvetlenül irányítja az országot. A népszavazásokon nincs alsó részvételi határ. Az aktív polgárok vezetik az országot. Vezér nélküli kormányzást kell bevezetni, ahogy teszik ezt a svájci kormányban, ahol évente cserélik a kormányfőt.

Eva Redei
Eva Redei
9 zile în urmă

Köszönet a megfogalmazásért!!!