Aktuális, Külpolitika, Médiavilág

Joe Biden fiának korrupciós ügyei lassan elérik a liberális sajtó ingerküszöbét is, sőt, az is kiderült, hogy köze van az amerikaiak által pénzelt ukrajnai biolaborokhoz

Igencsak rájár a rúd Joe Biden fiára: a napokban a New York Post nyilvánosságra hozta  Hunter Biden egyes e-mailjeit az ukrajnai Burisma nevű energetikai céggel tartott kapcsolatáról. A Burisma Holdings 2002 óta működik az ukrán földgázpiacon és Ukrajna egyik legnagyobb magán földgáztermelője. A tulajdonosa Mikola Zlocsevszkij ukrán oligarcha. Hunter 2014-től lett a Burisma igazgatótanácsának tagja, havi ötvenezer dolláros javadalmazásért, minden cégvezetési tapasztalat nélkül. Viszont ennyi pénzt bőven megérte a cégnek, mert összehozta az apukáját – aki akkor Obama alatt az Egyesült Államok alelnöke volt – a Burisma vezérkarával.

Egy 2015 májusában keltezett elektronikus levélből kiderült, Vadim Pozsarszkij, a Burisma igazgatótanácsnak egyik tanácsadója megköszönte Hunter Bidennek, hogy bemutatta őt az apjának. Most, hogy a botrány kipattant, már a The Wall Street Journal is elismerte: nem igazak Joe Biden korábbi állításai, miszerint soha nem beszélt a fiával annak üzleti ügyeiről. „Nem is kérdéses, hogy szaftos ügy ez, és a New York Post, valamint Trump ügyvédje, Rudy Giuliani szerint még szaftosabb lesz” – írta a The Wall Street Journal, idézve Giuliani Twitter-bejegyzését. Legutóbb pedig a baloldali New York Times is elismerte, hogy a korrupciós botrány valóságos ügy, nem kitaláció. Miközben az egyszerű amerikai tévénéző Hunter Biden laptopján megtalált leveleken hüledezik, most más is kiderült.

Amint azt néhány napja megírtuk, egy francia forrás szerint az Egyesült Államok támogatásával 2010. június 15-én, az odesszai Mecsnyikov pestisellenes kutatóintézet részeként, John Tefft amerikai nagykövet jelenlétében megnyílt Ukrajna első biológiai központja. Az odesszai központ megkapta a biológiai fegyverek fejlesztésében használt törzsekkel való munkavégzéshez szükséges engedélyeket. 2013-ban – amerikai támogatással – további biolaborokat nyitottak Vinnyicában, Ternopilben, Ungváron, Kijevben, Dnyipropetrovszkban, Szimferopolban, Herszonban, Lvivben (ott egyszerre hármat is!) és Luganszkban.

Ezt az állítást ma megerősítette a TheGatewaypundit, amikor konkrét dokumentumokat mutatott be arról, hogy a Pentagon kétszázmillió dollárt költött negyvenhat ukrajnai biolabor programjaira, mióta Barack Obama, még mint szenátor 2005-ben kezdeményezte azt. Ezekről Andy Weber, a Fegyverzet-ellenőrzési Szövetség igazgatótanácsának tagja úgy nyilatkozott, hogy az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumának Együttműködési Fenyegetéscsökkentési Programja nyújt technikai támogatást az ukrán Egészségügyi Minisztériumnak 2005 óta „a közegészségügyi laboratóriumok fejlesztése érdekében.” Összegezve: amerikai támogatás nincs, nem is volt, de ha mégis volt, akkor azt ukrán „közegészségügyi laboratóriumokra” adták…

HOGY KERÜL A KÉPBE HUNTER BIDEN?

Vaszilij Nebenzja, Oroszország ENSZ-nagykövete azzal vádolta meg az Egyesült Államokat, hogy Ukrajnát használja fel biológiai kísérleteihez – írta a Wochenblick.at. Idézünk az írásból:

A laborok egyik kivitelezője a Black & Veatch nevű cég volt. Ezt megerősítik saját honlapjukon, ahol öt ukrajnai projektet sorolnak fel, többek között egy biofegyver-laboratórium létrehozását Odesszában, a legmagasabb, BLS-3 biztonsági szinttel a bioterror-támadások, járványok és potenciális világjárványok elleni jobb megfigyelés és védekezés érdekében.

A Black & Veatch egyik alvállalata a Metabiota. A Metabiota 2014-ben 18,4 millió dolláros szövetségi támogatást kapott Grúziában és Ukrajnában történő tevékenységére. A céget Hunter Biden és befektetési cége, a Rosemont Seneca Partners (RSTP) alapította. A Metabiota küldetése: „a világot ellenállóbbá tenni a járványokkal szemben.” 

Ez annyira humanista cél volt, hogy 2015-ben a Google Ventures egymillió dollárt fektetett be a Metabiota Inc.-be, „egy olyan cégbe, amely epidemiológusokat és rengeteg adatelemzőt használ a járványkitörések előrejelzésére és nyomon követésére.” A Google egymillió dollárja szinte eltörpül amellett a harmincmillió dolláros befektetés mellett, amelyet a cég induláskor gyűjtött össze, beleértve a Data Collective, a Capricorn Health & Special Opportunities, az Industry Ventures, az RSTP és a WP Global Partners befektetőktől. Szóval a Metabiota a járványkitörések előrejelzéséből keresi a pénzt, ezt az információt adja el a kormányoknak és a nagy biztosító társaságoknak világszerte, hogy azok még időben fel tudjanak készülni, vagy sokkal kevesebbet bukjanak akkor, ha beüt egy járvány – írta a The Wall Streat Journal.

A JÉGHEGY CSÚCSA

Dilyana Gaytandzhieva bolgár újságíró azt írta 2018-ban, hogy a biohadviselés tudósai, diplomáciai fedezetet igénybe véve, mesterséges vírusokat tesztelnek a Pentagon biolaboratóriumaiban a világ huszonöt országában. Ezeket az amerikai biolaboratóriumokat a Defense Threat Reduction Agency (DTRA) finanszírozza 2,1 milliárd dolláros katonai támogatás keretében. Ebből a keretösszegből az ukrajnai biolaborokra két, ötéves szerződés alapján 2008-ban és 2012-ben összesen 198,7 millió dollárt költöttek. (Költői kérdés: ugyan miért kapott volna Ukrajna katonai forrásokat „közegészségügyi támogatásokra”?) Ráadásul a DTRA, a katonai program keretében végzett munkák nagy részét kiszervezte magáncégekhez, amelyek nem tartoznak elszámolással a Kongresszusnak. Gaytandzhieva szerint az egyik ilyen cég a Metabiota. A Metabiota nem csupán a fent említett 18,4 millió dolláros szövetségi szerződést kapta meg, hogy Grúziában és Ukrajnában dolgozzon és „értékelje” a helyi járványok adatait, de a nyugat-afrikai ebola-válság előtt és alatt is helyszínen volt, miként Sierra Leonéban is (2012-2015), ahol 3,1 millió dollárt kapott a DTRA-tól. Így keres pénzt a járványokból az amerikai elnök fia. Az orosz védelmi minisztérium is elkezdte használni a propagandaháborúban ezeket a már több helyen megszellőztetett és megerősített, a fősodratú médiába nem bekerülő, de még jóval a háború előttről származó információkat.

Szegő Miklós írása

Forrás: PestiSrácok 

guest
0 Comentarii
Feedback instant
Vezi toate comentariile