Kategória nélküli

Megy tovább a pánikkeltés: A majomhimlős esetek a Covid-vakcina mellékhatásai lennének igaziból?! – Megszólaltak orosz tudósok is: akiket 1980 előtt beoltottak himlő ellen védettek lennének a majomhimlő ellen

A COVID19 globálisan menedzselt kamu járvány után meg sem kell lepődni talán, hogy  a “világelitnek” nevezett globalista/sátánista népirtók hirtelen előálltak a “majomhimlő” féle pánikoltatással, a túlbuzgó Belgiumban már  karantén-rendelékezésekbe is kezdtek ennek kapcsán. Szószerint mint a filmeken, vagy mint abban a szimulációban amit a majomhimlő kapcsán mutattak nemrég be. A 2021-es müncheni biztonsági konferencián tartott “szimulációs” esemény ugyanis  egy olyan feltételezett majomhimlőjárvány kitörését írta le, amely világszerte 270 millió halálos áldozatot követel.  Ahogy  megrendezték előre a COVID-filmeket, majd ezt beprogramozták a valóságba, éppúgy játszanak most a majomhimlő kapcsán az emberek életével, világával, türelmével.  Lássuk be, elég furcsa és átlátszó ez a jól megkreált, “majomhimlős” tömeghisztéria. És nagy a valószínűsége, hogy ez sem más, mint a kísérleti biológiai-fegyver, azaz a védőoltásnak hazudott COVID19- vakcina egyik valószínűsíthető mellékhatása! Itt a genetikai , kísérleti szérum prospektusa, melyen milyen érdekes, fel van tüntetve, hogy  csimpánz adenovírusokból nyert örökítőrészecskék vannak benne… A nagy kérdés, hogy a mintegy 2000 főt számláló “globalista elit” bandája meddig teheti még  ezt egy bolygónyi emberrel, meddig hazudhatnak, manipulálhatnak, pusztíthatnak?…

 

A majomhimlő.mítosz esetleg már bele volt kreálva a COVID féle “csodaszérumokba”? ….A vakcina prospektusa ugyanis erősen erre utal!

Ugyancsak a COVID kísérleti szérum mellékhatásainál van feltüntetve hólyagosodást, kiütés okozó autoimmun betegség kialakulása. És nagy a valószínűsége, hogy pont  ezt hazudják most “majomhimlőnek”.

Lásd. még: National Library of Medicine

 

Nézzük csak a lenti illusztrációt, milyen érdekes, hogy a COVI

D szérum okozta autoimmun  hólyagosodás világra olyan mint az állítólagos majomhimlős esetek!

Amúgy a  valódi majomhimlő sem okozna világjárványt…persze más lenne a helyzet, ha mesterségesen megváltoztatott vírusokkal fertőznének szokás szerint a bioterroristák.

Az orosz nemzeti egészségügyi felügyelet, a Roszpotrebnadzor nem lát okot a pánikra a világszerte tapasztalható újabb majomhimlőjárvány miatt. A betegséget jól ismeri az emberiség – mondta a hivatal vezetője, Anna Popova az orosz KP rádiónak adott interjújában kedden.-írja az Orosz Hírek

Eddig egyetlen majomhimlős esetet sem “importáltak” Oroszországba – mondta Popova, hozzátéve, hogy Oroszországban van egy olyan tesztrendszer, amely képes órákon belül kimutatni a vírust egy beteg mintájában. Az orosz hatóságok egészségügyi ellenőrző intézkedéseket vezettek be, és tájékoztatták az egészségügyi személyzetet a helyzetről – tette hozzá.

“Fontos az éberség” – mondta Popova, miközben felszólította az orvosokat, hogy figyeljenek bizonyos tünetekre, amelyek a betegségre utalhatnak. Azoknak, akik a veszélyeztetett területekre utaztak, és utána rosszul érezték magukat, tájékoztatniuk kell az orvosokat az utazásukról – tanácsolta a Roszpotrebnadzor vezetője.

A majomhimlő kezdeti tünetei közé tartozik a láz, fejfájás, izomfájdalom, hátfájás, duzzadt nyirokcsomók, hidegrázás és kimerültség. A kiütés gyakran az arcon kezdődik, majd átterjed a test más részeire.

A Roszpotrebnadzor azonban “nem lát okot pánikra” vagy “különösen fokozott figyelemre” – mondta Popova a KP Rádiónak.

Popova szerint az európai nemzetek eddig a vírus “legkevésbé veszélyes” változatával szembesültek. “Ez kevésbé patogén. Enyhébb betegséget okoz” – mondta Popova. A Roszpotrebnadzor vezetője azt is elmondta, hogy a vírus a változatokhoz képest nem sok mutációt szerzett.

“Nem látunk mutációkat” – mondta Popova, hozzátéve, hogy a járvánnyal foglalkozó első tudományos publikációk azt mutatják, hogy a vírus “semmiben sem különbözik attól, ami a járvány kitörése előtt volt”.

AZ 1980 ELŐTT SZÜLETETT OROSZOKNAK SEM KELL KÜLÖNÖSEBBEN AGGÓDNIUK A BETEGSÉG MIATT – TETTE HOZZÁ POPOVA, KIFEJTVE, HOGY A HIMLŐ ELLENI VÉDŐOLTÁS MÁR AZ ÉV ELŐTT IS KÖTELEZŐ VOLT A SZOVJETUNIÓBAN, ÉS EZ A MAJOMHIMLŐ ELLEN IS HATÁSOS LEHET.

Az elmúlt hetekben több mint egy tucat országban mutatták ki az állítólagos  majomhimlőt, Európa-szerte, Ausztráliában és az Egyesült Államokban is. Belgium volt az első ország, amely karantént rendelt el a betegség miatt, miután három esetet észleltek a területén. Miután körülbelül két héttel ezelőtt egyetlen betegnél diagnosztizáltak majomhimlőt, az Egyesült Államok elindította a Jynneos himlő elleni vakcina 13 millió adagjának beszerzését, amelyet 2019-ben engedélyeztek a vírus ellen.

A WHO múlt pénteken rendkívüli ülést hívott össze a majomhimlővel kapcsolatban, mivel a feltételezett esetek száma 100 fölé emelkedett. Az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok, valamint néhány más ország tisztviselői ragaszkodtak ahhoz, hogy a vírus alacsony kockázatot jelent a lakosságra nézve.

A legtöbb valóban majomhimlővel diagnosztizált  és nem oltás okozta mellékhatásokban szenvedő  beteg két-négy hét alatt felépül. Az Egészségügyi Világszervezet szerint a betegség halálozási aránya 3-6%.

 

guest
2 Comentarii
Cel mai vechi
Cel mai nou Cel mai votat
Feedback instant
Vezi toate comentariile
Imre Budapesti
Imre Budapesti
4 luni în urmă

Köszönjük előre is a figyelmeztető cikket. Bár nem tudni, hogyan reagálnak rá, akik “k0viDpánikban” voltak eddig. Jó lenne ha felébrednének végre.

bal
bal
4 luni în urmă

Az eddigi esetek jellemzően homo– vagy biszexuális férfiak körében fordultak elő.