Aktuális Társadalom

Virágvasárnap – mire emlékszünk, mit ünneplünk ilyenkor?

A virágvasárnap az egyik legjelentősebb ünnep, hiszen ezzel elkezdődik a nagyhét. Ilyenkor Jézus Jeruzsálembe való bevonulására emlékeznek a keresztény világban. Az ünnep annak is emléket állít, hogy kereszthalála előtt Jézus szamárháton vonult be, hogy az ünnepi vacsorát ott töltse el tanítványaival, és ekkor az őt már prófétaként ismerő nép nagy […]

Aktuális Belpolitika

Érvénytelen Arafat önkényes  „karanténkodása” Temesváron, és a váradi akciója is törvénytelen

A romániai covid statisztikák és karantén szigorítások házatája lassan kezd olyan lenni mint egy nem éppen vicces jelenet valami elmeháborodott  kiskirályokat bemutató horrorfilmből. Érvénytelenítette a bukaresti táblabíróság Raed Arafat belügyminisztériumi államtitkár döntését, amellyel – a helyi vészhelyzeti bizottság határozatát felülbírálva – Temesvár karanténba vonásának meghosszabbításáról rendelkezett. A vesztegzárat végül néhány […]

Aktuális Vélemény

Arafat bebizonyította, úgy manipulálják a hírhedt „covid-statisztikát” ahogy érdekeik megkívánják

Hónapok óta sejteni lehet, hogy Romániában (sem) egészen átláthatóak azok az úgynevezett „covid-statisztikák” melyek alapján az illetékes járványügyi hatóságok, ez esetben a DSP ( Egészségügyi Igazgatóság) megállapítja hány covidos beteg van adott városban, megyében. Nem kell matematika zseninek lenni, hogy az ember, ha ráér, és tiszta vizet akar önteni a […]

Aktuális Belpolitika

Megszavazták a „halálkórház-törvényt”: nem vonhatóak felelősségre Romániában a covid-osztályokon dolgozó orvosok

Példa nélküli egészségügyi törvényt szavaztak meg Romániában, az orvosok nem vonhatóak felelősségre a covidosztályon  végrehajtott kezelések miatt. A jelenlegi covid-őrületben mely során az ember sajnos azt hiheti, betévedt a világ valami rettentő lágerfilmbe, ahol a haláltáborokban minden lehetséges, talán már meg sem kell lepődni azon, hogy megszavazták azt a törvényt, […]

Belpolitika

Lebénult a metróközlekedés Bukarestben egy spontán sztrájk miatt – egyre nagyobb a feszültség a román fővárosban

Ha nem lenne elég az óránként változó  covid-megszorítások  káosza, hogy a bukarestiek idegesek legyenek, akkor megvolt a ráadás is, ugyanis pénteken teljesen  megbénult a bukaresti metróközlekrdés, egy spontán sztrájk miatt. Ez az egész közlekedésben nagy gubancokat okozott. Bukarestben pénteken nem indult el a metró, miután sztrájkoló metrómunkások elfoglalták a síneket […]

Aktuális Belpolitika

Unokáink is nyögni fogják: Iohannis kormánya 50 évre előre eladósítja Romániát

Óriási a kormány hiteligénye idén, belföldről minimum 85 milliárd lejt venne fel Közel fele-fele arányban szeretné a belső, illetve a külső piacról finanszírozni a kormány a költségvetési hiányt. Ennek értékét a bruttó hazai termék (GDP) 7,16 százalékában határozták meg, ami körülbelül 80 milliárd lejnek felel meg. Csak kamatként 16,7 milliárd […]

Aktuális Külpolitika

Izraeli választások: inog a bársonyszék Netanjahu alatt?

Netanjahu ellenzői nyertek az izraeli választáson- de nem tudni, képes lesz-e bármelyik tömb kormányt alakítani. A szavazatok 100 százalékának összeszámlálása után, a még nem hivatalos eredmény szerint 61-59 arányban győztek a Benjámin Netanjahu miniszterelnök távozását követelő pártok az izraeli parlamenti választásokon – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a […]

Aktuális

Nyári óra átállítás hétvégén – egy órával kevesebbet alhatunk

Március 28-án, vasárnap hajnali 3 órakor egy órával előre, hajnali 4 órára kell átállítani az órákat, ezzel megkezdődik a nyári időszámítás. A köznyelv úgy emlegeti, hogy ilyenkor „egy órával kevesebbet alszunk”, ami csak részben igaz, mert pontosabb az a megfogalmazás, hogy az a nap csak 23 órából fog állni. Az […]

Aktuális Társadalom

Gyerekeken kísérletezik a géntechnológiás vakcinákat – a gyerekvédelmi szabályok szerint ezt törvénytelen és bűncselekménynek számít

Laboratóriumi patkányok helyett embergyerekeken kísérleteznek a nagy gyógyszergyártó maffiák, derül ki a pénteki nemzetközi sajtóból. Nyilvános emberkísérleteket folytatnak a covid-vakcina kapcsán a nagy gyógyszergyártók,s  mint bejelentették már a gyerekeket is kísérleti patkánynak használják. Ez számos jogi kérdést vet fel. Kiskorú személyek esetében ugyanis bármilyen gyógyításhoz szükséges vagy életmentő orvosi beavatkozást […]

Aktuális Külpolitika

Ha Isten már nem, robotok fogják óvni az angol királynőt?  –  A brit hadseregben katonák helyett robotokat terveznek

Az Egyesült Királyság hadserege 10 ezer katonával csökkenti a létszámát, hogy többet fektethessenek katonai robotokba, drónokba és egyéb high-tech harci eszközökbe, egy nagy átalakítás során. Az átalakításra a harcászat és a stratégia változásai miatt van szükség, melynek mértékét mi sem mutatja jobban, mint hogy nagyobb hangsúly kerül majd a kiberhadviselésre, […]