Aktuális

Aktuális

Aktuális

A covid terrorizmus egy az egyben istenkáromlássá és sátánista blaszfémiává lett: Antonio Napolioni  olasz püspök szerint csak az „oltott” papok celebrálhatnának vagy áldoztathatnának ezután

Antonio Napolioni az olaszországi Cremona római katolikus püspöke igencsak furcsán értelmezi mind a kereszténységet,mind Jézus urunk tanait, ugyanis a covid-pszichózis és az ehhez kapcsolódó vakcina-terror égisze alatt  egyértelműen istentagadást, istenkáromlást követ el A covid téboly eminens pszichopatái közzé sorolandó olasz püspök ugyanis nem kevesebbet akar, mint azt, hogy a római […]

Aktuális Tények mögött a lényeg

Elképesztő, egyes nagy biztosító cégek öngyilkosságnak minősítik, ha valaki a Covid19-vakcina miatt hal meg és nem fizetik ki utána biztosítási pénzt

Az életbiztosító megtagadja a védőoltás által okozott haláleset biztosítási pénzügyi fedezését. Heves vita folyik a közösségi médiában egy olyan halálesetről, melyet bizonyított módon a covid-injekció ( „védőoltás”) okozott Franciaországban , egy gazdag, idősebb párizsi vállalkozó hunyt el. Korábban több millió dolláros életbiztosítást kötött gyermekei és unokái javára egy sajtóértesülés szerint. […]

Aktuális Külpolitika

A Facebook ismét túllőtt a célon : Önkényesen letiltották a bécsi katonai biztonsági tárgyalásokon részt vevő orosz delegáció fiókját

A Facebook letiltotta a bécsi katonai biztonsági tárgyalásokon részt vevő orosz delegáció fiókját A delegáció csak az orosz vezetők és az orosz külügyminisztérium nyilatkozatait közölte újra. A Facebook letiltotta a bécsi katonai biztonsági és fegyverzet-ellenőrzési tárgyalásokon részt vevő orosz küldöttség hivatalos fiókját – közölte vasárnap a TASS hírügynökséggel Konsztantyin Gavrilov, […]

Aktuális Tények mögött a lényeg Vélemény

A maszk az emberi tudat irányítására szolgál! – Remélem, a vírustól való félelmükben honfitársaim nem süllyednek az állatok szintjére!

A szovjet időkben, 1988-ban minket arról tájékoztattak, hogy a maszk nem biztosít egyedülálló védelmet. A maszk csak valamilyen szinten biztosít védelmet, például megvéd a portól, a koromtól, stb. Leginkább a maszk higiénikus tulajdonsága jellemezhető. A fertőzéstől nem védi meg sem a beteg, sem az egészséges embert. Előadóink, professzoraink még akkor […]

Aktuális Vélemény

Lelki terror, manipuláció: A Covid19 őrület alatt az agyig felszúrt PCR teszt, egy ősi, az egyiptomi rabszolgákat megfélemlítő metódus lekoppintása lehet (+VIDEÓ)

  E cikk első megjelenését követően nagyon sokan, köztük orvosok, biológusok is, egyetértettek a leírtakkal, több Internetes portál át is vette. Azonban természetesen itt is megjelentek a hivatalból, azaz a covid nácik előírta parancs szerint „konteózó”bértollnokok és bérkommentelők, akik megpróbálták elbagatellizálni a cikk tartalmát, mondván ez is csak egy eszement […]

Aktuális Vélemény

Hogyan vessünk véget a  COVID19 “járványnak” és a vakcina-terrorizmusnak? – Biztos recept a covid-terrorizmus és a p(l)andémia azonnali megszüntetésére

Nem Új Világrend, hanem emberi, Emberhez méltó  lét a Földön – mert “Isten Országa bennetek van!“ – Mi a megoldás  a covid terror alóli felszabadulásra? Az alábbiakat kell végre hajtani.   Hivatalosan rögzíteni kell, nem egy véletlen világjárvány, hanem  egy tudatosan és előre megtervezett biológiai világháborúról beszélünk a COVID19 megnevezés […]

Aktuális Külpolitika

Az angolok január végén megszüntetik az oltási igazolványt

Anglia a hónap végén megszünteti a „Covid-igazolvány”-t (Covid-pass), és visszavonja a WFH-t (otthoni munkavégzést) elrendelő rendelkezéseit. A kormányzat szerint az omikron okozta járványhullám alábbhagyása után már „nehezen igazolható” ezeknek a létjogosultsága. Sajid Javid egészségügyi miniszter azt mondta a képviselőknek, hogy osztozik az igazolásokkal kapcsolatos „ösztönös ellenkezésükben”. Csak ért valamit az […]

Aktuális Tények mögött a lényeg

Veszélyes lehet a légi utazás a COVID19 terror alatt – Egy amerikai pilóta személyes tapasztalata alapján nyilatkozik erről (+VIDEÓ)

Az American Airlines légitársaság pilótája szívproblémákról beszél a Covid-oltás után: „100 láb (kb.30 méter) magasan agyvérzést kaphattam volna, amikor megpróbálok landolni egy repülőgéppel”. Greg Pearson pilóta elmeséli a hirtelen fellépő pitvar-fibrillációjának történetét, miután megkapta a COVID19 elleni védőoltást. „Hawaii állam  ahol élek,  és Kalifornia állam, ahol családom van,  között utazva […]

Aktuális

VIDEÓ: Oltatlanok Himnusza: “Nincs szükségünk oltásra! Héj, doktor úr, hagyja békén az egészségemet!”

Mint minden világháború, a Covid19 néven futó, harmadik (biológiai) világháborúnak számító hamis pandémia, vakcina terrorizmus is megihleti a művészeket. A lenti videó, a sokat mondó és  a valóságra zseniálisan rátapintó  adaptáció a Pink Floyd, A fal című klasszikusnak számító szerzeményének covid-terrorra átköltött verziója, melyet egy fiatal román zenész Andi Țolea, […]