Társadalmunk júdásai: Politika, orvostársadalom, Mainstream média, ők, az emberiség ellenségeivé és a népirtók cinkosaivá váltak.
Nehezen lehet szavakat találni,ha meg akarjuk fogalmazni azt a hihetetlen terrorista merénylet, melyet két év fél év óta szemlélünk szerte a világba. Globálisan, hogy felfogjuk mit is jelent valójában a „globalizmus” szó.
Igen, be kell látni, hogy sokan vannak, akik egész egyszerűen képtelenek felfogni, hinni, ami történt, történik, magyarán, hogy egy egységesen kidolgozott, az állami apparátusokat vezető politikusokkal végrehajtatott terrorista művelet során egy emberirtó, hazugságokra alapozott tömeggyilkos akció zajlik.
Nehéz elhinni, nehéz felfogni és nehéz szembesülni ezzel.
Márpedig muszáj lesz, ha valaha véget akarunk ennek vetni.
Nem kell talán csodálkozni a tévével idomított,laikus agymosott tömegeken, ha sokukat sikerült megvezetni, megfélemlíteni a hamis pandémiával, a hazug propagandával, a kamu vakcinával, viszont annál inkább furcsa az, hogy magukat az orvosokat, tehát azokat az embereket, akiknek szakmájuk, végzettségük miatt ismerniük kell az orvostudomány, a gyógyítást, s ezen belül a járványügyre és az oltásokra vonatkozó dolgokat, tényeket hogyan lehetett belevinni ebbe az egész sátáni COVID-protokollba és hogyan lehetett rávenni őket magukat arra, hogy beadassanak maguknak egy ismeretlen összetételű szert, mikor orvosként tudniuk kell, kellett volna, hogy ez TILOS?!
A teljes cikket ITT olvashatja el.
Iratkozzon fel a Substacken hírlevelemre, és ha tetszett a cikk lájkolja, de hozzászólásokat, észrevételeket is szívesen látok a cikkek alatt.