Aktuális

A vírus eltűnt, a Covid-terror  maradt?: Ha igazak a közölt adatok, a kísérleti vakcinákkal többet ártottak, mint használtak: a legnagyobb átoltottságú  országokból jelentik a legtöbb „új esetet”

Ha a hazudozásra szakosodott covid-média adatait kicsit is el akarjuk hinni, akkor komoly  bajt okozott a Covid19 kísérleti vakcina tömeges beadása, ugyanis a hivatalosan leközölt számadatok szerint, azokban az országokban, ahol a legnagyobb a  lakosság tömeges beoltása a covid kísérleti vakcinákkal ( Izrael, Anglia, Ausztrália) , onnan  jelentik újabban a legtöbb furcsa, „covid-szerű” megbetegedést, ami simán lehet az oltások okozta mellékhatások tünetcsoportja.

Ezt a szakaszt aztán elnevezték „delta” variánsnak és azt állítják, majd a harmadik oltás aztán elmulasztja a bajokat. Lehet örökre?

Az izraeli miniszterelnök például a Pfizer-oltás „jelentősen” csökkenő hatékonyságáról beszélt, miközben  be akarják adni a harmadik géntechnológiás vakcinát is az embereknek, akiknél, mint látjuk, az első két adag kísérleti trutyi se váltott ki nagy immunitást.

„Naftali Bennett izraeli miniszterelnök egészségügyi szakértőkkel egyeztetett, utána pedig azt nyilatkozta, hogy a „delta” variánssal szemben „jelentősen” rosszabb a Pfizer-oltás hatékonysága, mint a korábbi mutánsokkal, illetve az eredeti vuhani vírussal szemben.”– írta meg a magyar lakájmédia.

Az állítólagos orvosszakértők neve persze titokban maradt, ami nem is csoda, ugyanis ez az egész vírusmutációs rablómese  sem bizonyítva, sem orvosilag alátámasztva nincs

Ugyanis a  „delta”variáns olyan, mint a Loch Nessi szörny – mindenki beszél róla , de még senki nem látta

Kérdés, ha 2  darab beadott kísérleti vakcina nem volt jó semmire, mi a garancia, hogy majd a harmadik  jó lesz?

És mi lesz, ha az agyba-főbe oltott emberek szervezete, immunrendszere  felmondja a szolgálatot ezektől a génmanipulált szerektől, melyek a jelek szerint köszönőviszonyban sincsenek a védőoltásokkal, ugyanis egy védőoltás, még a sima influenzaoltások is,  a beoltottak többségénél 14  nap múlva kialakítják a periodikus de valós védelmet az adott  vírus ellen.

A Pfizer csodaszere azonban mindennek nevezhető, figyelve a nagy emberkísérlet sajtójelentéseit, csak védőoltásnak nem.

Izraelben a nagy oltás-kampány eredményeként valami titokzatos kór betegíti újra az embereket, márha hinni lehet még a jelentésekből akármennyit.  Így a nagy átoltottság „eredményeként” Izraelben a  belső terekben újra kell maszkot viselni, és 100 főnél nagyobb rendezvényen csak oltottak vagy negatív teszteredményt produkálók vehetnek részt.

Az , hogy miről szólnak ezek a semmire sem jó intézkedések, megmondani senki nem tudja, hiszen az is tény, hogy a maszkok eddig sem védték meg az embereket mástól csak a szabadságtól, emberi önérzettől és a covid terroristák bírságaitól.

Az egész harmadik oltásos verzió több sebből vérzik.

Ugyanis semmi nem igazolja, hogy működőképes lehet ilyen rövid idő alatt beadni egy kísérleti szakaszban levő harmadik emlékeztető oltást, ugyanazt a szert, az állítólagos  mutálódó vírus ellen. Ez önmagában is orvosi nonszensz!

Itt valakik nagyon, nagyokat és EGYFOLYTÁBAN hazudnak!

Ha egy vírus ugyanis mutálódni kezd, akkor az veszít az „erejéből” kevésbé fertőz, és kevésbé okoz súlyos tüneteket. Mert ha úgy mutálódna, ahogy előadják, hogy a mutáció során  agresszívebbé lett mint az  állítólagos eredeti vírus, akkor az emberiségnek már legalább a fele ki kellett volna haljon tőle.

Mindez tudománytalan és be nem bizonyított médiahazugságok sorozata.

És valójában azok az orvosok, akik az oltáskampányt támogatják, s most  azt szajkózzák ( vajon mire alapozva???) , hogy de igenis kell a harmadik „emlékeztető oltás”  , azok sem tudják mi valójában ez a kísérleti szer, amit az embereknek beadnak és fogalmuk nincs arról sem, hogy milyen hatása, mellékhatása, szövődménye lehet a harmadik vakcinának. Ezért nem tudnak segíteni azokon, akiknél súlyos mellékhatások jelentkeznek a kísérleti oltás után!

Izrael után Magyarország jelentette be másodiknak, hogy elkezdi a harmadik kísérleti vakcina beadását az embereknek.

Tehát várhatóan ugyanazon a forgatókönyvön alapulva nemsokára Magyarországon is elkezdik a tömeges megbetegedéseket újra számlálni?

Lássuk be, furcsa egy „védőoltás” ez, ami nemhogy megvédene  valakit a betegségtől, mely ellen beadják, de súlyosbítja azt a jelek szerint.

Eddig az volt a hivatalos duma, hogy az oltások után kevesebb ember szorul majd kórházi ápolásra, de az izraeli adatok szerint ez is egy hazugság.

Summa summarum, itt egyetlen  szerrel kellene oltani éspedig igazságszérummal az áruló kormányok vezetőit s aztán hadbíróság előtt kihallgatni őket, miről is szól ez a másfél éve tartó globális covid terror, ahol a jelek szerint a koronavírus eltűnt, a covid-terror megmaradt!

szmm

 

 

 

Abonează-te
Notificare la
guest

1 Comentariu
Cel mai vechi
Cel mai nou Cel mai votat
Feedback instant
Vezi toate comentariile
Szántay Zoltán
Szántay Zoltán
3 ani în urmă

👍👍👍