Ezt is megértük, A COVIDTERRORISTÁK ÁLLATOKKAL TESZTELIK ORVOSI ELJÁRÁSKÉNT AZ EMBERT, ANNAK BELEGYEZÉSE ÉS MEGKÉRDEZÉSE NÉLKÜL. ÉS TÖRTÉNIK MINDEZ 2021-BEN EURÓPÁBAN.
„Romániában elsőként mutatták ki a koronavírus-fertőzést egy különlegesen kiképzett rendőrkutya segítségével. A Fehér megyei férfit a nagyszebeni repülőtéren – ahová Madridból érkezett – péntekről szombatra virradó éjszaka találta meg a kutya.„ – adta hírül a covid média Romániában, magyar és román nyelven egyaránt.
Az eleresztett hírekből továbbá az derül ki, hogy az embervadászatra beidomított állítólagos „tesztkutya” ( minő malőr! –szerk. megj. ) elsősorban és mindenekelőtt egy teljesen beoltott személyt szúrt ki. Úgy látszik a kísérleti vakcina szagára reagált szegény, beáldozott kutya elsőnek.
„Mint utólag kiderült, a férfi korábban megkapta az oltás mindkét dózisát – közölte Daniel Chelcea, a Szeben Megyei Közegészségügyi Igazgatóság vezetője.”
INNEN IS LÁTHATJUK, HOGY SZEGÉNY TESZTELÉSRE BEFOGOTT KUTYA NEM ÉPPEN PONTOS MŰSZER!
De a diagnosztikai célokra alkalmatlan PCR tesztek óta nem is kell ilyen gyalázatos szélhámosságokon csodálkozni.
Azonban itt súlyos jogi kérdések vetődnek fel.
Ugyanis az utasokat senki nem kérdezte meg, hogy hajlandóak alávetni magukat egy olyan emberkísérletnek, ahol egy
állat végez orvosi analízist embereken.
A horror sci fi-be illő eset nemcsak az alapvető emberi jogokat és a szabadságjogot köpi szembe, hanem további kérdéseket vet fel.
- Hogyan és kik képezték ki a covid-kereső ebet? Mi a bizonyíték, hogy egyáltalán megtörtént a kutya bármilyen kiképzése?
- Ki a felelős azért, hogy megkérdezésük és beleegyezésük nélkül kísérleti alanynak fogták be a szebeni reptéren az utasokat?
- Milyen pénzből finanszírozták ezt a szélhámosság gyanús emberkísérletet? – Mennyit számoltak el ezért az újabb covid-őrültségért azok, akik ezt meg merik tenni itt törvénytisztelő, adófizető EMBEREKKEL?
Az emberi méltóságot és az orvostudományt egyszerre szembeköpő intézkedés, valószínűleg a Covid19 manőver újabb csaló manipulációja, a lélektani presszió , megfélemlítés, a teljes kontroll fele terelés, aminek jelenleg semmilyen tudományos alapja nincsen.
Miért? Azért, mert ha a Covid19 egy légúti vírus, amely normálisan,szövődménymentesen 2 hét alatt az esetek zömében elmúlik, akkor ez nem okoz olyan elváltozásokat egy tünetmentes utazó szervezetében, akinek ráadásul az utazás előtt tesztet végeztek vagy éppen beoltották, hogy az kiszimatolható legyen egy kutya által.
Tehát vagy a koronavírusról szóló covid-történet egy az egyben hazugság, vagy a covid-kereső kutyamese egy fergeteges csalás. Egy újabb a sorban.
A különböző betegségek jelenlététre reagáló kutyákat ugyanis csak olyan bajok esetében (cukorbetegség, rák) tudják hosszú évek !!! alatt beidomítani, mely betegségek a beteg személy vérében már kimutathatóak. Mindez egy légúti vírus esetében orvosilag teljesen irreleváns.
Mert ha a kutya így kitudná szagolni a covid jelenlétét, akkor a „covid”, biztos, hogy nem egy légúti vírus, hanem valami egészen más toxikus vagy génterápiás dolog, amit valahogy bejuttattak az emberek szervezetébe akár a drogot.
Az is érdekes, hogy ezeket a Covid-kutyákat rendőrökkel és nem orvosokkal képezték ki a hivatalos mese szerint.
Persze rossz az és biztos „konteós”, aki kétségbe vonja a rendőrök hatalmas virológiai és járványügyi ismereteit és szakértelmét, de lássuk be, ennél ócskább hazugság ritkán termett még a nagy covid hazugságtengerben is.