Aktuális, Belpolitika

Mihai Lasca képviselő az oltás miatt diszkriminált erdélyi magyaroknak is jogi segítséget és támogatást ígér – Az erdélyi „magyar” covidnácik maffiája:az RMDSZ – a PNL hű csatlósaként  ragaszkodik ahhoz, hogy bevezessék a kötelező vakcina igazolványt

Az erdélyi magyarság körében óriási felháborodást váltott ki, hogy a szerdai, bukaresti parlamenti ülésen, ahol a szenátus szavazásra bocsátotta azt a törvénytervezetet, mely kötelezővé akarja tenni Romániában a munkahelyeken a kötelező vakcina igazolványt, az RMDSZ teljes mellszélességgel azért harcolt, hogy a minden alkotmányos és emberi jogot megsértő covid bárca, azaz digitális vakcina igazolvány kötelező legyen minden romániai munkahelyen.

Az évek óta politikai prostituált szerepet betöltő tulipános párt az egyik leghűségesebb csahosa a bukott román miniszterelnöknek, Florin Cîțunak , aki nemzeti liberális (PNL) csapatával tönkretette Romániát a covid-éra alatt, kormányválságot, egészségügyi és tanügyi krízist idézve elő.

A hitleri Németország rendeleteit lepipáló gyalázatos törvénytervezet csak azért nem ment át a szenátusi szavazáson, mert a román szenátorok többségében  azért pislákol még némi emberi vonás.

A szenátus plénumában szerdán kora délután rendezett szavazáson a javaslat 67 szavazatot kapott, ám ahhoz, hogy elfogadottnak nyilvánítsák a törvényt,  69 voksra lett volna szükség; 60 honatya ellene szavazott, ketten tartózkodtak.

A szenátusi ülésen igencsak forrtak az indulatok az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) törvényhozói hevesen ellenezték, törvénytelennek nevezték az előterjesztést.

 

Jegyezzük meg a nevüket, ők azok az RMDSZ-es politikusok, akik azt akarják, csak oltásigazolvánnyal dolgozhasson, vagy vehessen egy kiló kenyeret az erdélyi magyar ember is

 

Az RMDSZ, mint a PNL (egyelőre) hű csatlósai azonban mindent megtettek, hogy a covid-bárca bevezetése életbe lépjen. A képviselőház jövő héten kell szavazzon a törvénytervezetről.

Evidenssé vált, hogy az erdélyi magyarságot sorozatosan eláruló, köpönyegforgató RMDSZ azt akarná, hogy Románia lakosságával együtt az erdélyi magyarok egy olyan világban éljenek, ahol nincsenek emberi jogaik, szabad döntésjoguk, ahol egy kiló kenyeret is csak azok vehetnének szabadon, akik jól idomított főemlősökként, akár akaratuk ellenére is beadatják maguknak a kétes, egyre több mellékhatást és halálesetet előidéző kísérleti mRNS szérumot, az úgynevezett  anti-covid oltást.

Csütörtök este Mihai Lasca Bihar megyei, független képviselő videó üzenetében megemlítette ezt is, kihangsúlyozva, hogy a román politikusok is jól látják, az erdélyi magyarság tulajdonképpen érdekképviselet nélkül maradt, hiszen az a  „magyar” párt aki állítólag ezt a szerepet kellene betöltse, inkább a román covid-maffiát, Iohannist, Cîțut, Arafatot szolgálja. Lasca, egyik magyar nyelvű tanácsadója Andrei Boros révén egy üzenetet továbbított magyarul is a magyar lakossághoz. Ebben elmondták, hogy Lasca képviselői irodája természetesen a magyar ajkú román állampolgároknak is kivétel nélkül jogi segítséget, támogatást biztosít, ha azokat zaklatások érnék akár munkahelyükön, akár máshol a törvénytelen covid intézkedések miatt, például a munkahelyeiken a munkáltató elbocsátással fenyegeti őket, ha nem oltatják be magukat.

 

Mihai Lasca videó üzenete ITT tekinthető meg:

 

Mihai Lasca azt üzente a magyar ajkú román polgároknak, ha bármilyen zsarolás, zaklatás éri őket  az oltás hiánya miatt, bátran forduljanak képviselői irodájához, ahol több magyar nemzetiségű munkatársával együtt megpróbál minden hozzáforduló magyar embernek segíteni.

Lasca azt is elmondta, hogy a jelenlegi úgynevezett pandémiás megszorítások, mint például a 22 óra utáni kijárási tilalom, a zöld kártya követelése a háziorvosoknál, boltokban eleve törvénytelenek és felhívta az emberek figyelmét arra, hogy ne hagyják megfélemlíteni magukat, mert jelen pillanatban a covid-oltás nem kötelező Romániában, tehát ennek hiánya miatt senkit nem diszkriminálhatnak, vagy büntethetnek meg.

Az emberek azonban ezt zömmel nem tudják, vagy félnek a rendőri igazoltatások miatt.

Nem utolsó sorban a rendőr vagy a csendőr törvény szerint NEM kérhet egy polgártól olyasmit, hogy az mutasson fel neki egy orvosi dokumentumot, vagy a telefonján levő, oltási igazolványnak mondott QR kódot. A rendőr igazoltathat, de csakis a személyi igazolvány elkéréséhez van hatásköre!

Az ember, a tisztességes adófizető polgár  nem egy termék, nem egy árucikk, vagy egy vágójószág, hogy QR kód után azonosítsák – szögezte le a törvényekre hivatkozva a független képviselő.

Az Informația Liberă két nyelven, románul és magyarul megjelenő, politikailag független hírportál szerkesztősége csatlakozva a képviselő kezdeményezéséhez felvállalja, hogy mind román, mind magyar nyelvű olvasóink panaszaival foglalkozunk és segítjük a hozzánk fordulókat, hogy felvehessék a kapcsolatot Mihai Lasca képviselői irodájával s ha szükséges jogi képviselethez jussanak, akár munkahelyükön, akár máshol éri őket diszkrimináció az „oltás” hiánya miatt.

Az alábbi telefonszámon, vagy az Informația liberă vagy Informația Liberă HU  Facebook oldalán is lehet jelezni, ha valaki úgy érzi, bajban van és segítségre van szüksége.

Szőke Mária

Mihai Lasca videó üzenete ITT tekinthető meg

A képviselő elérhetőségei:

0750 773 630
Abonează-te
Notificare la
guest

0 Comentarii
Cel mai vechi
Cel mai nou Cel mai votat
Feedback instant
Vezi toate comentariile