Már három hónapja, hogy a Nyugat gazdasági háborút indított Oroszország ellen, és az nem a tervek szerint halad. Épp ellenkezőleg, a dolgok nagyon is rosszul mennek – írja a brit The Guardian .
A szankciókat nem azért vetették ki Vlagyimir Putyinra, mert azt tartották a legjobb megoldásnak, hanem mert jobb volt, mint a másik két lehetséges cselekvési mód: semmit sem tenni, vagy a katonai beavatkozás.
A gazdasági intézkedések első csoportját közvetlenül az invázió után vezették be, amikor feltételezték, hogy Ukrajna napokon belül kapitulálni fog. Ez nem történt meg, aminek következtében a szankciók – bár még mindig nem teljesek – fokozatosan szigorodtak.
Azonban nincsenek jelei annak, hogy Oroszország kivonulna Ukrajnából, és ez aligha meglepő, mivel a szankcióknak az volt a “perverz hatása”, hogy felhajtották az orosz olaj- és gázexport árát, masszívan növelve a kereskedelmi mérlegét és finanszírozva a háborús erőfeszítéseket. Putyin 2022 első négy hónapjában 96 milliárd dollár (76 milliárd font) folyó fizetési mérlegtöbblettel büszkélkedhetett, ami több mint háromszorosa a 2021-es év azonos időszakának.
Amikor az EU a hét elején bejelentette az orosz olajexport részleges betiltását, a nyersolaj ára a világpiacokon emelkedett, ami újabb pénzügyi lökést biztosított a Kremlnek.
OROSZORSZÁGNAK NEM OKOZ NEHÉZSÉGET, HOGY ALTERNATÍV PIACOKAT TALÁLJON AZ ENERGIÁJÁNAK: ÁPRILISBAN A KÍNÁBA IRÁNYULÓ OLAJ- ÉS GÁZEXPORT TÖBB MINT 50%-KAL NŐTT AZ ELŐZŐ ÉVHEZ KÉPEST.
Ez nem jelenti azt, hogy a szankciók fájdalommentesek Oroszország számára. A Nemzetközi Valutaalap becslései szerint a gazdaság idén 8,5%-kal zsugorodik, mivel a nyugati import összeomlik. Oroszországnak vannak készletei a gazdasága fenntartásához nélkülözhetetlen árukból, de idővel ezek is elfogynak.
Európa azonban csak fokozatosan válik le az orosz energiától való függőségéről, így Putyinnak sikerült elkerülni a közvetlen pénzügyi válságot. A rubel – a tőkekontrollnak és az egészséges kereskedelmi többletnek köszönhetően – erős. A Kremlnek van ideje arra, hogy alternatív alkatrész- és részegységforrásokat találjon a nyugati szankciókat megkerülni hajlandó országoktól.
Amikor a globális döntéshozók a múlt héten Davosban találkoztak, a nyilvános üzenet az orosz agresszió elítélése és az Ukrajna melletti szilárd kiállás iránti megújult elkötelezettség volt. De titokban, azonban aggodalmak merültek fel egy elhúzódó háború gazdasági költségei miatt.
Ezek az aggodalmak teljesen jogosak. Oroszország ukrajnai inváziója további lökést adott az amúgy is erős árnyomásnak. Az Egyesült Királyságban az éves inflációs ráta 9% – 40 éve a legmagasabb -, a benzinárak rekordmagasságot értek el, és az energiaárak felső határa októberben várhatóan évi 700-800 fonttal emelkedik. Rishi Sunak (brit pénzügyminiszter – a szerk.) a megélhetési válság kezelését célzó legújabb támogatási csomagja volt a harmadik négy hónapon belül – és az év folyamán még több is érkezik.
A háború következtében a nyugati gazdaságok lassú vagy negatív növekedés és növekvő infláció időszakával néznek szembe – visszatérve az 1970-es évek stagflációjához. A központi bankok – köztük a Bank of England – úgy érzik, hogy a közel kétszámjegyű inflációra kamatemeléssel kell reagálniuk. A munkanélküliség növekedni fog. Más európai országok ugyanezekkel a problémákkal szembesülnek, ha nem még inkább, mivel a legtöbbjük jobban függ az orosz gáztól, mint az Egyesült Királyság.
A világ szegényebb országainak problémái más nagyságrendűek. Néhányuk számára nem a stagfláció, hanem az éhínség jelenti a problémát, ami az ukrán fekete-tengeri kikötőkből érkező búzaszállítások blokkolásának következménye.
Ahogy David Beasley, a Világélelmezési Program ügyvezető igazgatója fogalmazott: “Jelenleg Ukrajna gabonasilói tele vannak. Ugyanakkor világszerte 44 millió ember menetel az éhhalál felé”.
Minden multilaterális szervezetben – az IMF-ben, a Világbankban, a Kereskedelmi Világszervezetben és az ENSZ-ben – egyre nagyobb a félelem a humanitárius katasztrófától. Az álláspont egyszerű: hacsak a fejlődő országok nem energiaexportőrök, akkor hármas csapás fenyegeti őket, amikor az üzemanyag- és élelmiszerválságok pénzügyi válságot váltanak ki. Ha a kormányok választhatnak, hogy a lakosságuk élelmezését vagy nemzetközi hitelezőik kifizetését kell megoldaniuk, akkor az előbbit fogják választani.
Az orosz invázió óta Srí Lanka volt az első ország, amely nem fizette ki adósságait, de valószínűleg nem ez lesz az utolsó. Úgy tűnik, a világ közelebb van egy teljes körű adósságválsághoz, mint bármikor az 1990-es évek óta.
Putyint jogosan ítélték el az élelmiszerek “fegyverré tételéért”, de az erre való hajlandósága nem meglepő. Az orosz elnök kezdettől fogva hosszú játékot űz, és arra vár, hogy az ellene irányuló nemzetközi koalíció felbomoljon.
A KREML ÚGY GONDOLJA, HOGY OROSZORSZÁG GAZDASÁGI FÁJDALOMKÜSZÖBE MAGASABB, MINT A NYUGATIAKÉ, ÉS EBBEN VALÓSZÍNŰLEG IGAZA IS VAN.
Ha szükség lenne bizonyítékra, hogy a szankciók nem működnek, akkor az Joe Biden elnök azon döntése, hogy Ukrajnának fejlett rakétarendszereket szállít. A remény az, hogy az Egyesült Államokból érkező modern haditechnika eléri azt, amit az energiatilalmak és az orosz vagyon lefoglalása eddig nem: rákényszeríti Putyint, hogy vonja vissza csapatait.
Putyin teljes veresége a csatatéren az egyik módja a háború befejezésének, bár a dolgok jelenlegi állása szerint ez nem tűnik túl valószínűnek. Vannak más lehetséges kimenetelű események is. Az egyik, hogy a gazdasági blokád végül beválik, és az egyre szigorúbb szankciók Oroszországot meghátrálásra kényszerítik. Egy másik lehetőség a tárgyalásos rendezés.
Putyin nem fogja feltétel nélkül megadni magát, és nyilvánvaló, hogy a gazdasági háború súlyos járulékos károkat okozhat: csökkenő életszínvonal a fejlett országokban; éhínség, élelmiszerlázadások és adósságválság a fejlődő országokban.
Az orosz csapatok által elkövetett atrocitások miatt a Kremllel való kompromisszumot jelenleg nehéz lenyelni, de a gazdasági valóság csak egy dolgot sugall: előbb-utóbb létrejön az alku.
