Aktuális, Külpolitika

Ha Isten már nem, robotok fogják óvni az angol királynőt?  –  A brit hadseregben katonák helyett robotokat terveznek

Az Egyesült Királyság hadserege 10 ezer katonával csökkenti a létszámát, hogy többet fektethessenek katonai robotokba, drónokba és egyéb high-tech harci eszközökbe, egy nagy átalakítás során.

Az átalakításra a harcászat és a stratégia változásai miatt van szükség, melynek mértékét mi sem mutatja jobban, mint hogy nagyobb hangsúly kerül majd a kiberhadviselésre, mint a szárazföldi csapatok fejlesztésére.

A 2021 januári állapotok szerint az Egyesült Királyság hadserege névleg 80 ezer fős volt, ami önmagában is kevesebb, tíz évvel ezelőtt. A brit hadsereg több éve küzd az utánpótlással, a jelenlegi kiképzett állomány 73 870 fő, ami jóval a névleges 82 050 cél alatt van. Most egészen 70 ezer főig redukálják majd a haderőt, nyugdíjazással, vagy leszereléssel – számolt be róla a BBC. Az első lépcsőben a hadsereg méretét 2025-re 72 500 katonára tervezik csökkenteni.

A fejlesztés alatt álló technológia része például az i9 drón is, melyet hat rotor hajt és két fedélzeti puskája van. Távvezérléssel használják, mint minden drónt, és épületek megrohamozására lehet alkalmas, ami tipikus városi háborús helyzet, és általában ez eredményezi a legmagasabb veszteségeket. Ben Wallace védelmi miniszter szerint a „megnövelt bevethetőség és a technológiai előny azt jelenti, hogy kevesebb ember képes nagyobb hatást elérni.

Abonează-te
Notificare la
guest

0 Comentarii
Cel mai vechi
Cel mai nou Cel mai votat
Feedback instant
Vezi toate comentariile