Aktuális, Belpolitika

Idén sem nő a gyerekpénz Romániában- a kormánypártok folytatják az ígérgetést és hazudozást

A gyerekpénz leghamarabb  2022. január elsején emelkedik, 20 százalékkal –nyilatkozta hétfő este a képviselőház elnöke, Ludovic Orban a koalíció vezetőinek találkozója után.

A politikus elmondta, a kormánypártok továbbra is támogatják a szenátus által már elfogadott és jelenleg képviselőházi jóváhagyásra váró módosítást, amely szerint idén már nem növelik a gyermeknevelési pótlék összegét.

„A koalíció vezetői megállapodtak abban, hogy a gyerekpénz legközelebb 2022. január elsején emelkedik, ahogyan a képviselőházi vita alatt lévő törvénymódosításban szerepel.  Ha ez a módosítás az alkotmánybíróságra kerül, a kormánynak fel kell készülnie egy sürgősségi rendelet elfogadására” – jelentette ki a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke.

A szenátus tavaly decemberben fogadta el a gyerekpénz lépcsőzetes növelését előíró 2020/123-as sürgősségi kormányrendeletet. E szerint idén nem a törvény által előírt 40, hanem csak 20 százalékkal nő a pótlék. A döntő szót a képviselőház mondja ki.

A koalíció indoklása szerint idén nincsenek pénzforrások arra, hogy a korábban elfogadott törvénynek megfelelően kétszer is megemeljék a gyerekpénz összegét. A pótlék az eredeti jogszabály szerint július elsején újabb 20 százalékkal növekedett volna. Ezt a törvény módosította decemberben a Cîțu-kormány egy sürgősségi rendelettel.

Forrás: Agerpres

Abonează-te
Notificare la
guest

0 Comentarii
Cel mai vechi
Cel mai nou Cel mai votat
Feedback instant
Vezi toate comentariile