Aktuális, Külpolitika

A beígért béremelések helyett maximum kötelező kíséleti vakcinát kapnak a magyar egészségügyisek: Orbánék átverték az „elsővonalas hősöket”is

Tüntettek a magyarországi egészségügyi dolgozók szombaton Budapesten. Mint kiderül a részletekből, az Orbán Viktor vezette magyarországi kormány a covid-cinkossokká tett egészségügyi dolgozókat, a globalista  projekt szerint „elsővonalas hősöknek” titulált, covid-kiszolgáló személyzetet  is jól átverte, ezek a beígért bérelemelések , juttatások helyett  ugyanis maximum egy kötelezővé tett kísérleti GMO-s injekciót kaphatnak. Vagy a felmondásuk.

Fehér pólóban és fehér ingben jelentek meg a demonstrálók a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) gyűlésén, melyet szombat délelőttre hirdettek meg a Hősök terére.

A szakdolgozók a méltánytalanságok és az új szolgálati jogviszony miatt is tüntetnek, ami az ápolókat és a szakdolgozókat is érinti, ők viszont nem kaptak jelentős béremelést, így tovább nőtt az orvosok és a velük dolgozó ápolók közötti bérszakadék.

Az esemény kezdetére néhány ezren gyűltek össze a téren, majd fehér lufikat engedtek a levegőbe.

Első felszólalóként Balogh László, a kamara elnöke azt mondta, a márciusban életbe lépett törvény miatt eddig a járványhelyzet miatt nem tudtak tüntetni, pedig már akkor kellett volna, mert a jogszabály súlyos ellentmondásokat, szabályozási hiányosságokat és méltánytalanságokat tartalmaz, így jogos az elégedetlenség.

Balogh szerint háromezer szakdolgozó nem írta alá márciusban az új szerződést. „Ez hatalmas veszteség az egészségügynek és a betegeknek” – tette hozzá.

A tüntetésen felolvasták Pintér Sándor belügyminiszter és Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere levelét is, de mindkettőre hatalmas, percekig füttyszó érkezett.

Ezután Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara elnöke szólalt fel, aki hangsúlyozta, hogy a szakdolgozókkal csapatban dolgoznak, ezért volt fontos számára, hogy eljöjjön és szolidaritását fejezze ki. A felszólalók között volt Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke is.

Üveges Péterné, a Magyar Szakdolgozói Kamara fekvőbeteg ellátási alelnöke szintén beszédet mondott, amelyben kiemelte, hogy már 2019-ben 5250 ápoló hiányzott a rendszerből.

Ha ehhez hozzávesszük azokat, akik márciusban nem írták alá az új szolgálati jogviszonyt, és akik azóta távoztak, jelenleg 8-10 ezer ápoló hiányzik a betegellátásból.

Forrás: HVG

Abonează-te
Notificare la
guest

0 Comentarii
Cel mai vechi
Cel mai nou Cel mai votat
Feedback instant
Vezi toate comentariile