Legfeljebb vígjátékokban lehetett olyan jeleneteket látni, mikor a feladatkörére teljesen alkalmatlan politikus a súgógépről még az instrukciókat is felolvassa. Nos, Joe Biden megmutatta a világnak, ilyen a valóságban is előfordulhat.- írja a Magyar Jelen.
Az Egyesült Államok elnöke sajtótájékoztatót tartott az abortuszpárti feministáknak nyújtandó szövetségi segítségről. A korábbi beszédeiből okulva ezúttal a súgógépre bízták a feladatot, amit Biden – alig feltűnően – fel is olvasott.
Minden hibátlanul ment, míg meg nem jelentek a képernyőn az elnöknek szánt utasítások. Éppen a nők “abortuszhoz és a fogamzásgátláshoz való jogának védelméről” beszélt, amikor megszakítás nélkül, egy az egyben felolvasta a súgógép utasításait is:
„Idézet vége. Ismételje meg a sort!”
– zárta mondatát Biden, aki utána kissé belezavarodott a monológba, de egy megfontolt előrehajolás, és némi koncentráció után sikerült befejeznie beszédét.
Joe Biden emellett rendeletben utasította az egészségügyi minisztériumot, hogy tegye szélesebb körben elérhetővé azokat az abortusztablettákat, amelyeket jóváhagyott a szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóság (FDA). Emellett az igazságügyi minisztert és fehér házi tanácsadóit is felszólította, hogy toborozzanak olyan ügyvédi csapatot, amely ingyen ad tanácsot az abortuszra készülő nőknek és az azt elvégző orvosoknak.
Biden is so far gone that he will literally read anything put on the teleprompter in front of him. 🤦♂️🤦♂️🤦♂️🤡🤣🤣
"End of quote" …"Repeat the line" pic.twitter.com/Kw9vt1R8ws
— Tim Young (@TimRunsHisMouth) July 8, 2022