A MÁTRIX ÁRNYÉKÁBAN, Aktuális, Külpolitika

A Bidennek látszó ismeretlen eredetű tárgy újabb bakit ejtett – “Idézet vége, ismételje meg a sort” – mondta súgógépről olvasott beszédében Biden

Legfeljebb vígjátékokban lehetett olyan jeleneteket látni, mikor a feladatkörére teljesen alkalmatlan politikus a súgógépről még az instrukciókat is felolvassa. Nos, Joe Biden megmutatta a világnak, ilyen a valóságban is előfordulhat.- írja a Magyar Jelen

Ez lenne az USA nagyhatalom elnöke? Horrorisztikus fotó, a kisgyerek a két pedofil Biden között több mint félelmetes látvány

Az Egyesült Államok elnöke sajtótájékoztatót tartott az abortuszpárti feministáknak nyújtandó szövetségi segítségről. A korábbi beszédeiből okulva ezúttal a súgógépre bízták a feladatot, amit Biden – alig feltűnően – fel is olvasott.

Minden hibátlanul ment, míg meg nem jelentek a képernyőn az elnöknek szánt utasítások. Éppen a nők “abortuszhoz és a fogamzásgátláshoz való jogának védelméről” beszélt, amikor megszakítás nélkül, egy az egyben felolvasta a súgógép utasításait is:

„Idézet vége. Ismételje meg a sort!”

– zárta mondatát Biden, aki utána kissé belezavarodott a monológba, de egy megfontolt előrehajolás, és némi koncentráció után sikerült befejeznie beszédét.

Joe Biden emellett rendeletben utasította az egészségügyi minisztériumot, hogy tegye szélesebb körben elérhetővé azokat az abortusztablettákat, amelyeket jóváhagyott a szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóság (FDA). Emellett az igazságügyi minisztert és fehér házi tanácsadóit is felszólította, hogy toborozzanak olyan ügyvédi csapatot, amely ingyen ad tanácsot az abortuszra készülő nőknek és az azt elvégző orvosoknak.

Abonează-te
Notificare la
guest

0 Comentarii
Feedback instant
Vezi toate comentariile