Számos koronavírus változat már teljesen eltűnni látszik Jenny Harries az Egyesült Királyság Egészségbiztonsági Ügynökségének vezérigazgatója a The Telegraph magazinban megjelent cikkben azt mondta, hogy ma már nem a Covid a legjelentősebb egészségügyi veszély.
Elmondása szerint egy átlagos influenzaszezonban évente nagyjából 11 ezer haláleset történik, de van, hogy ez a szám eléri a 22 ezret is. Ezért egy olyan helyzet felé tartunk, ahol talán már nem is a Covid a legjelentősebb probléma, mert nagyobb gondot jelent, hogy az idősebbek között sokaknak más társbetegségei is vannak, ami miatt sebezhetővé válnak a vírusos megbetegedések számára.
A szakemberek attól tartanak, hogy ezen a télen akár 60 ezer influenzás haláleset is előfordulhat, ami a legrosszabb adat Nagy-Britanniában az 1968-as úgynevezett hongkongi járvány óta.
Aggodalomra ad okot az idei oltóanyagok hatékonysága is, mert a tavalyi influenzaszezon „elmaradása” megnehezítette a vírus mintavételét és a domináns törzsek előrejelzését. Eközben Dr. Harries hozzátette, hogy a koronavírus Delta-variánsának dominanciája világszerte más koronavírus változatok „eltűnését” okozta.
Dr. Harries azt is elmondta az oktatási szakszervezetek által javasolt biztonsági intézkedésekkel kapcsolatban, hogy
az iskolai maszkviselés semmiképpen sem a legfontosabb elem a Covid intézkedések listáján.
Forrás: Doktor Gődény