Aktuális, Tények mögött a lényeg

A covid-statisztika az évszázad csalása: a minisztériumi jelentés szerint csak 227 haláleset történt covid19 fertőzés miatt Romániában 2020-ban

Az „évszázad csalásának” titulálta cikkében az ActiveNews hírportál az egész romániai covid-mizériát, annak a hivatalos statisztikának s tükrében, mely pár napja került nyilvánosságra.

Ha a román egészségügyi minisztériumi múlt hét végén leközölt adatai reálisak, akkor Romániában 2020-ban valójában „csak” 227 személy hunyt el a koronavírus okozta fertőzésben , a jelentett fertőzöttek teljes számának mindössze 0,0004% -a. És ezért zárták le az országot, tették tönkre az emberek életét, a gazdaságot, tanügyet, egészségügyet.

A többi jelentett és covidosnak hazudott haláleset más okokból következett be.

És ez ment és megy az egész világon.

Az egészségügyi miniszter szerint az orvosok az MS Alerts alkalmazásával kapcsolatban 26.106 ezer Covid-halálesetet jelentettek be, de ebből csak 227 esetben azonosított a primer Covid-19 diagnózis és 25.875 másodlagos diagnózisú Covid-19 volt. Ami azt jelenti, hogy a vírus jelen lehetett a beteg szervezetében, de nem okozta a halálát. Bár figyelembe véve a diagnosztikai célokra alkalmatlan PCR teszteket, ezek a vírusjelenlétek is igencsak megkérdőjelezhetőek.

A 25 875 halálesetet illetően a helyzet a következő : 19 698 halálesetnek másodlagos diagnózisa van U071 kóddal (megerősített halál Covid) és 6 181 U072 kóddal (gyanús halál Covid)

 

 

Tehát, ha a minisztérium i jelentés valós, úgy  25 875 embert ölhettek meg a covid-protokollal?

Amibe beszámítandó az is, ha esetleg nem kezelték megfelelően az elhunyt alapbetegségét vagy a covid protokoll előírta kezelések éppen súlyosbították a  beteg állapotát. A különféle antivirális szerek nem megfelelő alkalmazása, illetve a kiadott covid-protokoll szerint alkalmazott Paracetamol túladagolás önmagában végzetes lehet a máj- és vesebetegek esetében, míg a tüdőgyulladások esetében protokollárisan alkalmazott intubálások és az ehhez kapcsolódó úgynevezett „izomlazító” injekciók és erős szedatív szerek egyértelműen végzetesek lehettek nagyon sok áldozat, páciens számára.

 

 

Egy másik megfigyelés az, hogy a másodlagos diagnózisú COVID – U. 07 .1 (19 698 halálozás) halálozás teljes számában a fő diagnózisok több súlyos betegséget sorolnak fel. Így az elsődleges haláloknak jelzett  diagnózisok egy része akut diagnózis volt, amelyek a WHO szerint nem társíthatók a COVID betegséghez (pl. akut miokardiális infarktus , akut gyomorfekély, sérvek, törések, traumák stb.).

A minisztérium csütörtökön nyilvánosságra hozta a jelentést, de nem részletezték, nem magyarázták meg az ott felsorolt esetszámok mögött  rejlő tényeket.

De egy nyilvánvaló egy ilyen eset után az egész kormányvezetés, elsősorban Raed Arafat és az egészségügyi minisztériumban levő többi covid-fűrer azonnal le kellene mondjon és bíróság előtt feleljen ezért.

(Forrás: ActiveNews)

 

guest
0 Comentarii
Feedback instant
Vezi toate comentariile