Aktuális

A covid-terrorizmus legprimitívebb cselei: kimosták és újra felhasználták a tesztpálcikákat

A józan paraszti ésszel és logikával megáldott ember csak kapkodja a fejét abban az információáradatban, mely bemutatja, hogyan lehetett egy mesterséges p(l)andémiával a Föld nevű Bolygóból Bolondok Bolygólyán csinálni, ahol a covid terror takarásában lassan minden társadalmi szenny, bűncselekmény  meghúzódhat. Mint az alábbi eset is, amikor a teszter pálcikákat egyszerűen kimosták s újra feldugták emberek orrába. Ez az egy eset kiderült, de vajon hány nem derült ki?
Egy gyógyszercég több alkalmazottját letartóztatták Indonéziában azzal a gyanúval, hogy megtisztították és újra értékesítették a koronavírusteszthez használt mintavételi készleteket – írja a BBC.
A second hand (s képzelhetni mennyire steril pálcikákkal a nagyobb reptereken is turkáltak az utasok orrában.
A rendőrség szerint a készletek újrafelhasználása tavaly december óta zajlik Indonézia negyedik legnagyobb, egyben Szumátra legnépesebb városának, Medannak az egyik repülőterén, a Kualanamun. A hatóság becslése szerint akár 9 ezer utas (köztük külföldiek!) orrából is ilyen újracsomagolt pálcikával vettek mintát akkor, amikor az utazáshoz szükséges szűrést végezték. Erre a repülőtéren is van mód. A szolgáltatáshoz állami tulajdonban lévő Kimia Farma biztosította a mintavételi készleteket.
A csalásra azután derült fény, hogy utasok arra panaszkodtak: fals pozitív eredményt mutatott a gyorsteszt. A rendőrség a múlt héten fedett nyomozót küldött a helyszínre, akitől szintén mintát vettek, amelyikben ugyancsak kimutatták a kórokozó jelenlétét. A kollégái ezután csaptak le a mintavételi pontra, ahol rátaláltak az egyszer már használt mintavevő pálcikákra.
A dzsakartai központú Kimia Farma elbocsátotta az öt érintett alkalmazottat, és szigorúbb belső ellenőrzést ígért az eset nyomán. Nem biztos azonban, hogy megússzák ennyivel: a héten két, az elmúlt hónapokban a Kualanamun gyakran megforduló, ügyvédként dolgozó utas azt tervezi, hogy pert indít a történtek miatt, a többi érintett nevében is. Fejenként 1 milliárd rúpia kártérítést remélnek.

Abonează-te
Notificare la
guest

0 Comentarii
Cel mai vechi
Cel mai nou Cel mai votat
Feedback instant
Vezi toate comentariile