Aktuális, Külpolitika

A covid-terrorizmus, a kötelező kísérleti oltás ellen és az emberhez méltó, normális élet mellett tüntettek Budapesten

Körülbelül 800 fő jelent meg a rekkenő hőségben, vasárnap délben, a magyar fővárosban, a budapesti Kossuth téren, hogy demonstrálásával hangot adjon annak, , a dübörgő covid fasizmus ellenére azért nagyon sok józanul gondolkodó polgár látja azt a hatalmas, szanitár –diktatúrába torkolló covid fasizmust, melyben a covid-miniszterelnökké és folyamatosan vakcina kinyilatkoztatásokat tévő vírusprófétává avanzsált  Orbán Viktor vezette magyarországi kormány az élen jár.

 

 

A józanul gondolkodó, az alapvető orvostudományra támaszkodó embereket persze a covid vallás elborult tudatú, megfélemlített vagy éppen lefizetett hívei nevezik „vírustagadónak”, járványszkeptikusnak”, ”konteósnak”, de nevezhetik őket bárminek, ugyanis a Napnál világosabb már, hogy az egész művi p(l)andémia nem más, mint az emberi történelem legnagyobb és  vélhetően legaljasabb átverése, mely során emberek  tízezreit  tették el láb alól a „halálkórházakká” aljasított egészségügyi intézményekben a hírhedt covid-protokollal ( lásd. felesleges intubálás, rosszul adagolt oxigén, lenyugtatózás, vírusölő szerek nem megfelelő, össze-vissza  alkalmazása, stb. ) mint bármelyik  vírus okozta valós betegség.

Az is nyilvánvaló, hogy ebben a globális és az egész emberiség ellen irányuló covid-szélhámosságban a vírust vagyis a vírusra alapozott társadalmi behatásokat kreálták meg egy oltás kedvéért, és nem egy védőoltást fejlesztettek ki egy valóban létező járvány miatt.

 

 

A  covidnáci terror ellen tiltakozók, az úgynevezett „vírustagadók”  köztük több orvos, ügyvéd, kutató virológus, nem egy vagy több koronavírus  létezését, vagy az ezek kiváltotta megbetegedéseket tagadják, hanem az egész aljas és hazug covid19 forgatókönyvet, mely során a globalista háttérhatalmaktól és  nagy gyógyszervállalatoktól megvásárolt, lefizetett politikusok egy új világvallás, egy új, az emberi szabadságot és méltóságot semmibe vevő rabszolgatartó társadalmi rendszert akarnak létrehozni.

Ennek fő kontroll –eleme a védőoltás, mely valójában, a jelenlegi, a Földön elfogadott orvosi protokollt tekintve nem nevezhető védőoltásnak, hanem csak egy genetikai módosításokat előidézhető   egyelőre nem szabadalmazott  kísérleti szernek, mely nem nyújt valós védelmet sem a megfertőződés, de egy járvány ellen.

 

 

Budapesten a június 20-ai megmozdulás egyik szervezője és  szónoka Gődény György volt  , aki  már hónapokkal ezelőtt szembement mint  a teljesen értelmetlen, lélektani manipulációval a kötelező maszkviseléssel, most pedig a kötelező védőoltásnak mondott gigászi emberkísérlet, az oltásnak mondott  akármi ellen emelt szót.

A kételkedők kétkedése jogos is, ugyanis egyre több olyan eset lát napvilágot, ami azt igazolja, a kísérleti vakcinákkal beoltott személyek nemhogy védettekké váljanak, de egyre többen betegednek meg az oltást követően és sajnos egyre többen halnak meg a kísérleti szer mellékhatásai miatt. Az Egyesült Királyságban az úgynevezett „negyedik hullám” és a valójában sosem létezett  vírusmutánsok, nem mások mint azok a megbetegedett emberek, akiket a  kísérleti vakcina betegített meg.  Angliában 10 ember közül 8 megkapta ezt a kísérleti akármit, s ennek az eredménye valójában horrorfilmekbe illő.

„El kell dönteni végre, hogy van-e olyan fontos a jövőnk és a gyermekeink élete, mint a hazai foci és az LMBTQ probléma! Mert ezek tízezreket mozgatnak meg!

Vajon a gyermekek értelmetlen kísérleti oltása és a diszkriminatív védettségi kártya miatt eljöttök-e a Parlamenthez, hogy tömegesen, korlátozás és büntetés nélkül tüntessünk végre a Normális Életért?

Sosem hittem volna, hogy a jövőnkért és a gyermekeink jövőéért  nem akarnak vagy nem mernek kiállni az emberek, de a lényegtelen dolgokért azonnal tömegek mozdulnak meg.

HOL VAGYTOK BÁTOR FÉRFIAK, akik megvédik a családjaikat? Amit másfél éve az országgal tesznek, az tényleg csak pár ezer embert zavar?

Milliók háborognak a diszkrimináció miatt, de akkor mire vártok?” – írta   Facebook profilján a tüntetés egyik szervezője Gődény György.

Sosem hitte volna, hogy a jövőnkért és az utódaikért nem akarnak kiállni az emberek, de a lényegtelen dolgokért vagy egy focimeccs miatt azonnal tömegek mozdulnak meg. „HOL VAGYTOK BÁTOR FÉRFIAK?”, akik megvédik a családjaikat? Amit másfél éve az országgal tesznek, az tényleg csak pár ezer embert zavar?!

– írta.

Milliók háborognak a diszkrimináció miatt, de akkor MIRE VÁRTOK? Vasárnap 13 órára el kell jönni a Parlamenthez, hogy véget vessünk ennek az őrületnek.”- zárta a bejegyzését Gődény.

„Nincs szükség olyan hatalomra, ami bünteti a normális és egészséges életet, helyette pedig a betegségben lát üzletet!” – hirdette a rendezvény meghívójában Gődény, így kézenfekvő egy ilyen összefüggés felismerése. Gődény röviden köszöntötte a  kánikula ellenére  felgyarapodó számú tüntetőket, arról beszélve, hogy az oltás valójában emberkísérlet.

Utána következett  az első felszólaló, Pócs Alfréd traumatológus és őstörténet-kutató, a Hunfokos szövetség elnöke, aki nemcsak a covid terror vetületeire hívta fel a figyelmet, de érdekes őstörténeti, tradicionális  dolgokról is beszélt. Szó esett arról is, hogy meg kell védeni a gyerelelt attól, hogy

áldozataivá váljanak a kísérleti vakcina őrületének.

A  megfélemlített és zömmel megvezetett magyar polgárok közül  kb. 800 fő jelent meg, de legalább nyoma volt annak, hogy nem az egységes, a főleg izraeli példára lekoppintott covid-terror agymosott rabszolgái élnek Magyarországon.

A magyarországi „köz” azaz covid-fidesz-média persze megpróbálja elhallgatni, elbagatellizálni vagy éppenséggel elferdíteni azokat a megmozdulásokat, melyek a hazug covid-terror ellen emelnek szót és folyatják a sátáni színjáték megadta forgatókönyveket.

 

Abonează-te
Notificare la
guest

0 Comentarii
Cel mai vechi
Cel mai nou Cel mai votat
Feedback instant
Vezi toate comentariile