Aktuális, Társadalom

A „covid19” és a holokauszt alapelvei egy tőről fakadnak – Holokauszt túlélők megdöbbentő és elgondolkodtató nyilatkozata a „covid19”jelenségről

Megdöbbentő és ugyanakkor az emberiséget figyelmeztető interjút készített Dr. Reiner Fuellmich ügyvéd és a Parlamenten kívüli Vizsgálati Bizottság társalapítója Vera Sharavval, a holokauszt túlélőjével, aki emellett emberi jogi ügyvéd, valamint az Emberi Kutatások Védelméért Szövetség alapítója .

Az interjúban több holokauszt túlélő hasonlította össze az akkori, a Holokauszt idejében bevezetett társadalmi és jogi normatívákat, azokkal, melyeket egy esztendő óta vezettek be a „covid19” hivatalosan soha nem igazolt „pandémia” kapcsán.

Vera Sharav

A bejelölt szövegre kattintva eredeti angol nyelven megtekinthető a teljes, a Mercola portálon megjelent interjú, melyből szemelvényeztünk pár megdöbbentő vallomást.

A náci rezsim alatt a társadalom erkölcsi normái szisztematikusan fel lettek számolva. Az orvosi szakma és az egész egészségügy radikálisan át lett alakítva, az akadémiai tudományok, a hadsereg, az ipar és a klinikai orvoslás szorosan hozzá lett kapcsolva a hatalom rendeleteihez, éppúgy minbt jelenleg.

A náci rendszer tönkretette a társadalmi tudatot az úgymond „közegészségügy”re hivatkozva. Intézményesítették az egyének és az embercsoportok elleni jogsértéseket, az eugenikán alapuló közegészségügyi politika megfosztotta az egyént az emberhez méltó, addigi orvosi ellátástól. A közegészségügy átpolitizálása pedig  megsértette mind az emberi alapvető jogokat,  mind a polgári jogokat.

A politikai hatalom  érdekeinek érvényesítésére  bűnügyi módszereket alkalmaztak, a náci propaganda pedig a fertőző járványoktól való félelemkeltést  használta a zsidók démonizálására, betegségek terjedésére; mint ami komoly veszélyt jelent a közegészségre. Ez az antiszemitizmus ismertetőjegye, hogy egzisztenciális fenyegetésekkel vádolják a zsidó népet … A félelem és a propaganda volt a pszichológiai fegyver, amelyet a nácik a népirtó rendszer bevezetésére használtak. Néhányan még csak manapság kezdik megérteni, miért nem emelkedett fel a német nép. A félelem megakadályozta őket abban, hogy helyesen cselekedjenek. ”

„A holokauszt kegyetlen tanulsága, hogy amikor az orvosok összefognak a hatalmon levő kormánnyal, és eltérnek személyes, szakmai, klinikai orvosi elkötelezettségüktől,s  ekkor az orvostudomány a gyógyító humanitárius hivatásból bűnügyi apparátussá válhat”.

„Ami megkülönbözteti a holokausztot az összes többi tömeges népirtástól, az az egész orvosi központóságúvá tett alapvető szerepe. A gyilkosságok, a tömeges népirtás minden szakaszát az akadémiai és a szakmai orvosi intézmény támogatta. Az orvosok és a rangos orvosi társaságok és intézmények legitimitást adtak a csecsemőgyilkosságoknak és tömeggyilkosságoknak. A T4 volt a történelem első iparosított orvosi bűncselekménye. Az első áldozatok fogyatékossággal élő német csecsemők és 3 év alatti gyermekek voltak. A szülésznők azonosították be őket, akik jelentették létezésüket az államnak. A következő áldozatokat az elmebetegek követték. „Az idősek az idősek otthonában. A bűnügyi műveletek módszeresek voltak, és nagyon-nagyon gondosan követték a protokollt” – mondta Sharav.

„A „COVID-19 pandémia” az eugenikán alapuló közegészségügyi politikát tárta fel Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban. Ez a T4 szörnyű folytatása. Az idősek otthonában a betegek kórházi kezelésére vonatkozó kormányzati irányelvek lényegében halálra ítélték az időseket.

„Európában és az Egyesült Államokban a kórházakat arra utasították, hogy NE kezeljék az embereket, és ne nyújtsanak orvosi ellátást, ideértve az oxigént is az idősek otthonokban …Ezt előzte meg  Cuomo kormányzó New York állambeli kijelentése, mely előtt 15 ezer embert ítéltek halálra, miszerint a vírus „futótűzként ” terjed az idősek otthonában. ”

Sarav kijelentette azt is, hogy a maszkviselési kötelezettség egy lélektani hadviselés. Súlyosan rombolja az emberek méltóságát és emberi szabadságát. És semmi orvosi alapja nincs. Ez nem más, mint egy olyan jelkép, mint annak idején a hírhedt „sárgacsillag” volt. Az egész covid19 féle hivatalos kommunikáció az egykori szovjet félrevezetési alapokra épült, felhasználva a kínai kommunista párt által közölt hamis, csalásokra épülő jelentéseket.

„Mint a maszk viselése, a lezárások és a sárga csillag viselése azelőtt, az vakcina útlevelek lesz a következő lépés a sátáni tervben … Végül, ha ez a terv maradéktalanul kibontakozhat, akkor megélhetjük azt az időszakot, amikor eljön az, hogy a be nem oltottakat bebörtönzik, lágerekbe zárják és akár meg is semmisíthetik” – zárta nyilatkozatát Sharav.

( Forrás: ActiveNews)

 

Abonează-te
Notificare la
guest

0 Comentarii
Cel mai vechi
Cel mai nou Cel mai votat
Feedback instant
Vezi toate comentariile