Aktuális, Belpolitika

A  COVID19-féle  sátán-show nem múlik el, csak átalakul – A romániai kórházakban 3000 ágyat biztosítanak „ukrán” sebesülteknek, miközben az adófizető  lakosság ellátását a p(l)andémia tönkre verte

Románia több mint háromezer kórházi ágyat biztosít az ukrajnai sérültek ápolására, tette közzé a romániai sajtó a román egészségügyi miniszter közleményét követően. Ugyanakkor előtte egy nappal Rafila bejelentette, azért nem tudják a Covid miatti vészhelyzetet megszüntetni, mert nincs pénz az egészségügy újraindítására és a kórházak fél-kapacitással működnek. Tehát az adófizető polgárok élete nem annyira fontos, mint a lehetséges ukrajnai sebesültek ellátása?

Úgy látszik, a COVID19-féle  sátán show nem múlik el, csak átalakul, ugyanis 2 év óta, mióta ugyanazok a globalista politikai csoportok, akik most Ukrajnát támogatják,  a WHO segítségével bevezették a globális covid-terrort, a romániai kórházakban is elszabadult szószerint a pokol.

Most nem azt részletezzük, hogyan és hány embert gyilkoltak le a kórházak elzárt részein a hírhedt covid protokollal, csak emlékeztetünk arra, hogy a más betegségekben szenvedők elől szó szerint bezárták a romániai kórházak zömét a covid járványra hivatkozva.

Ennek ellenére Alexandru Rafila tárcavezető most közölte, az Egészségügyi Minisztérium 3152 olyan kórházi ágyat jelölt ki különböző osztályokon, amelyeket a szomszédos országban zajló fegyveres konfliktusban megsérült ukrán állampolgárok – akár civilek, akár katonák – foglalhatnak el.

Az, hogy ezek a sebesültek hogyan jutnak el a román kórházakba, nem esett szó, pedig ez harcászati szempontból sem mellékes, figyelembe véve, hogy Ukrajna és nem Románia áll hadban Oroszországgal.

És ugyebár teljesen más a határra érkező menekülteket befogadni és ellátni, mint egy frontvonalból harmadik országként esetleg sebesülteket elszállítani.

Történik mindez azután, hogy hétfőn Rafila még olyasmit nyilatkozott, hogy azért nem tudják március 7-én a teljesen alkotmányellenes vészhelyzetet  teljesen eltörölni, mert a kormánynak NINCS PÉNZE ÚJRAINDÍTANI A KÓRHÁZI ELLÁTÁST A MEGSZOKOTT , AZAZ COVID ELŐTTI MÓDON. Tehát a román állampolgárok kórházi kezelésének visszaállítására nincs pénz, olyannyira, hogy ezért nem akarják megszüntetni a vészhelyzetet, de idegen ország háborús sebesültjeinek jut kórházi ágy, kezelés?

 

A miniszter sajtótájékoztatóján elmondta, a közegészségügyi igazgatóságok vezetőivel és a kórházigazgatókkal egyeztetett az ukrajnai sérültek romániai kórházi ellátásának lehetőségeiről.

Összesen 3152 ágyat jelöltek ki erre a célra a különböző kórházi osztályokon. Emellett a katonai kórházak is készen állnak, de azokra más rendszer vonatkozik – mondta Rafila.

A legtöbb helyet a román–ukrán határ mentén fekvő megyék – Szatmár, Máramaros, Suceava, Iaşi, Vaslui – kórházaiban, illetve a nagy egyetemi központokban biztosítják. Bukarestben állítólag 570 ágyat különítenek el az ukrajnai sérültek számára.

 

Abonează-te
Notificare la
guest

0 Comentarii
Cel mai vechi
Cel mai nou Cel mai votat
Feedback instant
Vezi toate comentariile