Aktuális, Tények mögött a lényeg

A Covid19 hadművelet átvilágítása: 1. Miért is kísérletezik egy egészségügyi világszervezet egy teljesen új, bizonytalan kimenetelű, addig nem alkalmazott oltószerrel, ha valóban egy új, ismeretlen gyilkos járvány terjed a Földön???

Vadonatúj, eddig nem alkalmazott mRNS vakcina az állítólagos világjárvány idején? Emberek, gondolkodjatok már, nem fáj. Szerintetek egy valódi világjárvány alatt, melyben egy valóban, addig ismeretlen légúti vírus emberek százezreit pusztítja el és milliókat betegít meg, egy értelmes egészségügyi világszervezet egy teljesen ismeretlen, tehát kétes  kimenetelt, eredményeket hozó  kísérleti szerrel próbálná menteni az emberiséget? Vagy inkább az eddig bevált grippés megbetegedések megelőzésére alkalmas, ismert  oltóanyagok továbbfejlesztésére összpontosított volna, ami hatékonyan bizonyított már a vírusos betegségek terén? Ha a vészhelyzeti forgatókönyveket  tartjuk szem előtt, NINCS AZ AZ ŐRÜLT KORMÁNY, ORVOSI JÁRVÁNYÜGYI VILÁGSZERVEZET, AKIK VALÓS  VILÁGJÁRVÁNY ESETÉN EGY ABSZOLÚT ISMERETLEN SZERREL KEZDENEK KÍSÉRLETEZNI ÉS NEM AZZAL, AMINEK A HATÁSÁRÓL LEGALÁBB FOGALMUK, TAPASZTALATUK VAN.

EVIDENS ITT A PANDÉMIÁT AZÉRT KREÁLTÁK, HOGY MEGVÉTÓZHATATLAN ÜRÜGYÜK LEGYEN MILLIÓS NAGYSÁGBAN BEADNI EGY SOHA NEM ALKALMAZOTT KÍSÉRLETI SZÉRUMOT EMBERTÖMEGEKNEK, MELYEKET AZ EGÉSZ COVID19 VILÁGJÁRVÁNY CIRKUSZ NÉLKÜL NEM TUDTAK VOLNA ERRE RÁVENNI.

Erről szólt a körülbelül 15 éve előkészített SARS vírus meséje, a wuhani horror-show szárnyra bocsátása, a globálisan összehangolt, a kormányokat beszervező pandémiás forgatókönyv, melynek nem sok köze volt orvosi és járványügyi szempontból az egészség védelméhez, lásd. a lezárásokat, maszkviselési kötelezettséget, mindezt az előre leszervezett pánik-médiával támogatva.

Soha semmilyen más módszerrel nem lehetett volna embermilliókat rávenni arra, hogy egy ikonikussá vált  genetikai módosítószert beadassanak maguknak, ha a Covid19 hadművelet kivitelezői előtte nem játsszák le a médián keresztül a világjárvány Orwel-i forgatókönyvét.

A SARS vírusokkal való háborúskodás nem most kezdődött el, mikor az első hírek felröppentek az emberre átterjedt madárinfluenzáról, több mint valószínű, ugyanerről a koronavírus típusról volt már akkor szó, azonban sem a világpolitika, sem a projekt kitervelői nem voltak még készen a világot átalakítani szándékozó, az emberi civilizációt alapjáraton megváltoztatni akaró tervvel.

A madárinfluenzának mondott vírusos fertőzés nem volt más, mint a mostani SARScov 2 eredeti verziója, azonban sem a terep, sem a pandémiás média-muphet show nem volt még  kivitelezhető akkor.

Viszont az emberiség szerencséjére pont annak köszönhetően, hogy már azt a mesterséges vírust, amit „madárinfluenza” néven  PR-oltak 15 évvel ezelőtt, beengedték az emberek közzé, a vírus mutálódott  és hamarabb beépült a természetes vírus körforgásba mintsem azt megalkotói feltételezték. S nagy a valószínűsége, hogy ezért nem lett sokkal veszedelmesebb ez a mostani, covid becenévre hallgató SARS vírus, mert az emberi szervezet, az emberi csoportok világszerte már találkoztak a vírus eredeti verziójával. Ezért erősebb a természetes immunválasz mint akármilyen oltásnak mondott szer.

Ha ugyanis ez a vírus valóban olyan sebességgel terjedt volna és valóban egy teljesen ismeretlen vírus lett volna, akkor az valóban egy beláthatatlan katasztrófához vezet,rövid hónapok alatt, s  amihez nem kellett volna  a hazug média-reklám, a fertőzöttségi számok, halálesetek nyilvános reklámozása.

És így nem lehetett volna eljuttatni az emberiséget ide, hogy egy mRNS féle , védőoltásnak hazudott genetikai módosító szert hordozó szérummal be lehessen millió és millió Homo Sapinset oltani.

Az is bizonyítható ma már, hogy  covid számlájára írt halálesetek alig 5-7 százalékát okozták koronavírusos megbetegedések szövődményei. A többi halálesetért a minden orvosi alapot nélkülöző gyilkos,. covid protokoll, kórházi fertőzések és nem utolsósorban krónikus és daganatos betegek alapkezelésének megbolygatása, elmulasztása, megváltoztatása okozott: magyarán NÉPIRTÁS!

Emelje fel a kezét az, aki ép elmével el tud képzelni olyasmit, hogy egy valódi járvány valódi áldozatait kezelő orvos, ápoló kapható lenne arra, hogy míg a kórtermekben egy veszedelmes, fertőző virózis szedi az áldozatait, addig egy akármilyen orvos, akinek van lelkiismerete, emberi és orvosi tartása egy globális forgatókönyv szerint betanított táncot lejt a kórház udvarán. Lásd. Jerusalema.

Ahogy ezt a sátáni haláltáncot eljátszatták az emberiség előtt a világ valamennyi részén. És embermilliók, lebutított embermilliók sajnos ezt eleinte el is hitték.

Mint ahogy azt is minden orvosi engedéllyel rendelkező orvosnak tudnia kell, hogy a PCR tesztek alkalmatlanok egy vírusjelenlét pontos detektálására, ahogy diagnózist sem lehet felállítani egyetlen vagy akár több PCR teszt alapján.

A PCR teszt egy genetikai segédeszköz, és ezt is kell, tudja minden orvosnak, melyek arra lettek kitalálva, hogy egy már lezajlott járvánty nagyságát, illetve azokat az ezt követő genetikai változásokat százalékos arányban kimutassák nagyobb közösségek esetében. Tehát a PCR teszt bevezetése, nem a vírus kimutatásáról szólt, hanem a társadalmi kontroll csodafegyvere lett és előkészítette a terepet arra, hogy a GMO-s covid vakcinákkal beoltott embereket még hosszú évekig teszteljék a tervek szerint és figyeljék, milyen genetikai elváltozás, módosulás lépett fel a csimpánzok helyett alkalmazott embermilliók szervezetében.

És ezt is kell(ene)  tudja minden orvosi diplomával rendelkező orvos.

 

Ami a  védőoltásnak hazudott genetikai módosító szert hordozó szérumot illeti, nyilvánvaló, hogy  nyomokban meglelhető benne a szokásos influenza oltások egy-két fajtája is. DE!

Egy olyan szer, ami egy adott fertőző betegség ellen nem nyújt védelmet, nem szorítja vissza fertőzés terjedését, átadását NEM NEVEZHETŐ VÉDŐOLTÁSNAK!

Hogy legyünk tisztába a védőoltások mibenlétével.

Vegyünk egy-két egyszerű példát. Más vírusok ellen kitalált oltásokkal.

MI történne, ha a veszettség elleni vakcináról azt mondanák, nem védi meg a beoltott embert a veszettség kialakulásától, de legfeljebb ha megvész nem 14 hanem mondjuk 15-20 nap alatt végez vele a kór és ha ilyen állapotában megharap valakit, az is megvész.

Vagy ugyanezt képzeljük el a fekete himlő ellelni oltással kapcsolatban. Egy olyan szert, ami nem akadályozná meg a himlő terjedését és kialakulását, de akinek beadják,azt  azzal vigasztalnák, hogy 25 pokolvar helyett csak 10 lesz az arcán mielőtt meghal és továbbterjeszti a kórt.

 

Az emberiség tömeges átoltása egy genetikai módosító szerrel, kihagyva azt a 2-7 éves állatkísérleti szakaszt, mely minden új oltóanyag esetében kötelező, beleértve ebbe annak a szakasznak a kihagyását, amikor főemlősökön, emberszabású majmokon tesztelik az adott oltóanyagot, arra enged következtetni, hogy valakik magát az emberi fajt fogták be a majmok helyett arra a kísérleti fázisra, amit eddig csimpánzokkal vagy más majmokkal végeztek.

Így talán értetőbb, vagyis logikusabban felfoghatóbb az a sok, az emberi méltóságot és szabadságjogot sértő propagandahúzás, amivel rá akarták venni a kísérleti alannyá vált emberiséget arra, hogy beadassa magának a kísérleti GMO-s anyagot egy olyan nyilatkozatott aláírva, melyben az áll, a beoltott Ember maga kérte ennek a szérumnak a beadását és vállalja érte a kísérleti szerek összes kockázatát.

A sosem látott mértékű médiapropaganda mind a covid-fertőzés mind a covid-vakcina kapcsán pedig agresszív kísérlete annak, hogy meghamisítsák a Covid19 féle biológia hadviselés valós történetét és ezzel átírják magát a történelmet.

Pár évtized elteltével, legalábbis a covid-hadművelet kivitelezői ebben reménykednek, már nem lesz, aki a valóságot tudja, így egy az egyben el lehet adni majd a kései utókornak azt a mesét, hogy az emberi társadalom és az emberi faj egy valóságos és nem kitervelt és eljátszott vírusjárvány miatt változott meg alapjáraton.

Ugyanis a valós helyzet az, ha átnézzük az elmúlt 15-20 év virózisokról készített statisztikáit, hogy amennyiben a Covid19-nek nem lett volna ekkora sajtója, ilyen pontosan és globálisan előkészített haditerve, több mint valószínű úgy múlt volna el pár hónap alatt, ahogy az elmúlt években sok más légúti, koronavírus okozta szezonális vírusjárvány.

( Folyt. következik)

Szőke Mária

guest
0 Comentarii
Feedback instant
Vezi toate comentariile