Aktuális, Külpolitika

A Fidesz lassan beleolvad a Kínai Kommunista Pártba? – Ismét megvétózták a Kínát elítélő nyilatkozat kiadását Orbánék

Egyre nyilvánvalóbb, hogy nincs még egy olyan hűséges csatlósa a Kínai kommunista Pártnak, mint az orbán Viktor  vezette Fidesz-KDNP kormányzat, akik szembemenve minden európai és emberi értékkel, foggal-körömmel védik a kínai kormány. Nyilván megéri nekik. Az elmúlt hónapok során immár harmadszor akadályozta meg Magyarország, hogy az EU Kínával szemben elmarasztaló nyilatkozatot adjon ki.

Magyarország vétója akadályozta meg az EU-t abba, hogy kiadhassa a Kínát elítélő nyilatkozatát, amelyben a hongkongi elnyomás miatt marasztalták volna el az országot– írja a 444. Úgy látszik az Orbán kormány helyesli a kínai kommunista vezetőség  jogfosztó lépéseit  Hong Kong-al szemben.

 

 

A lap német külügyi információkra hivatkozva azt írja, hogy

a 27 EU-tagállamból 26 aláírta az elítélő nyilatkozatot, azonban egy nem – Magyarország, ezzel megvétózva az állásfoglalás kiadását.

Ez az utóbbi időben a harmadik vétója Magyarországnak, amellyel Kínát védi: korábban áprilisban és májusban is volt egy-egy nagyon hasonló ügy, amikor szintén a kínai-hongkongi helyzet miatt akart kiállni az EU Kínával szemben. Szijjártó Péter mindezt azzal indokolta, hogy ezeknek az elítélő nyilatkozatoknak “semmi értelmük”.

Fotó: HírCsárda

guest
1 Comentariu
Cel mai vechi
Cel mai nou Cel mai votat
Feedback instant
Vezi toate comentariile
trackback

[…] A lap német külügyi információkra hivatkozva azt írja, hogy a 27 EU-tagállamból 26 aláírta az elítélő nyilatkozatot, azonban egy nem – Magyarország, ezzel megvétózva az állásfoglalás kiadását, írja Szőke Mária. […]