Aktuális, GREAT RESET, Külpolitika

A G7 boszorkányszombat, a globalista/sátánista elit elutasítja a békét, háborút, nyomort és pusztulást akarnak a COVID-terror után és gúnyolódtak Putyinon, mert az úgy néz ki, mint egy normális férfi

A Bajorországban tartott csúcstalálkozójukról készült nyilatkozattervezet szövege szerint a G7-vezetők kötelezettséget vállalnak arra, hogy határozatlan ideig támogatják Ukrajnát az orosz invázió elleni védekezésben.

„Továbbra is nyújtunk pénzügyi, humanitárius, katonai és diplomáciai támogatást, és mindaddig kiállunk Ukrajna mellett, ameddig csak kell” – idézte a Bloomberg a nyilatkozattervezet szövegét. A megfogalmazás azért fontos, mert a szövetség tagjai aggódnak a háború elhúzódása miatt, és néhányan – köztük Németország és Franciaország – utaltak arra, hogy nyitottabbak lehetnek a tárgyalásos tűzszünet gondolatára.

A dokumentum szerint a G7 vezetői mérlegelik azt a lehetőséget is, hogy a vámokból származó bevételeket Ukrajna támogatására fordítsák.

A vezetők korábban megvitatták, hogyan lehetne összehangolni a fellépést a megugró infláció leküzdésére és a recesszió veszélyének elhárítására, valamint azt, hogyan lehet fenntartani az Oroszországra nehezedő nyomást. A háborútól kb. 1200 kilométerre nyugatra lévő elmaui kastélyban, ahol a csúcstalálkozó zajlik, Olaf Scholz német kancellár és házigazda vezeti a tárgyalásokat többek között a klímaváltozás kezeléséről, az infrastrukturális ügyekről és a beruházásokkal kapcsolatban.

 

A G7-es  globalista/sátánista elit nemi identitászavarral küzdő torzói közben  a tárgyalások alatt azon viccelődtek, hogy Putyin  férfinak néz ki minden szempontból

 

 

Kigúnyolták Vlagyimir Putyin orosz elnököt a G7-es csúcstalálkozón a világ vezetői. Az orosz elnök erősemberimázsán és a hírhedt, félmeztelenül lovaglós fényképén viccelődtek – írja a Guardianra hivatkozva az Index.

Zakók fent? Zakók lent? Levesszük a zakónkat? – kérdezte Boris Johnson brit miniszterelnök, miközben leültek az asztalhoz, majd Justin Trudeau kanadai miniszterelnök azt javasolta, hogy várják meg ezzel a hivatalos fotózás végét, Johnson azonban odasúgta, hogy „meg kell mutatnunk, hogy keményebbek vagyunk Putyinnál”.

Erre Trudeau rákontrázott, és azt mondta, „szervezzük meg a félmeztelen lovaglás bemutatóját”, ezzel az orosz elnök elhíresült fotójára utalva, amelyen Putyin félmeztelenül lovagol.

 

Forrás: Bloomberg/íVadhajtások

guest
0 Comentarii
Feedback instant
Vezi toate comentariile