Aktuális

A kínai „Covid19” vakcina szabadalmaztatását már 2020 februárjában kérték, amikor  még meg sem hirdette a WHO a pandémiát – a kérelmet beadó kutatóorvos ezt követően ismeretlen okok miatt elhunyt

Ismét egy több mint furcsa történet látott napvilágot a covid19 pandémia kapcsán. A Daily Mail cikke szerint ugyanis bebizonyosodott, hogy egy kínai katonai rangban levő kutató  már akkor beadta a szabadalmi kérvényt a covid 19 elleni vakcinára amikor még maga a pandémia ténye sem volt kijelentve a WHO által.

Yusen Zhou, a Kínai Néphadsereg katonaorvosa és orvos kutatója a Kínai Kommunista Párt megbízásából 2020 február 24 –én beadta a covid19 , kínai gyártmányú covid19 vakcina szabadalmazási kérvényét, holott a WHO csak 2020 március 10-én jelentette ki a pandémia veszélyét és  a koronavírus-járvány  létezését, derül ki a The Australian újság  riportjából. Ez alig egy hónappal azután történt, hogy Kína hivatalosan bejelentette az első covidosnak mondott fertőzéseket.

Tehát az oknyomozó riportok alapján felvethetjük a kérdést, hogy lehetett szabadalmaztatási kérelmet beadni egy olyan szerre, ami állítólag csak fél év múlva készült el, ahogy ezt a sajtóban  hazudták az embereknek?

A szabadalmaztatási kérelmet beadó Zhou, „munkatársi kapcsolatban” állt a Wuhanban levő hírhedt virológiai kutatólaboratóriummal, közvetlenül annak aligazgatójával Shi Zhengli-vel, aki elsőnek kezdte el a kísérletezést a denevérekben talált koronavírusok biológiai fegyverré alakításáról, már évekkel ezelőtt.

A történet másik durva része, hogy a kínai vakcina szabadalmi jogát igénylő  katonaorvos, Yusen Zhou alig 3 hónappal azután, hogy a covid19 vakcina kérelemét leadta hirtelen, nem tudni milyen okból elhunyt, és annak ellenére, hogy Kína egyik igen ismert, nemzetközileg is jegyzett  kutatóorvosa volt, a halálhírét a hatóságok titokban próbálta tartani.

 

Forrás: The Australian /ActiveNews / Daily Mail

Abonează-te
Notificare la
guest

1 Comentariu
Cel mai vechi
Cel mai nou Cel mai votat
Feedback instant
Vezi toate comentariile
trackback

[…] A szabadalmaztatási kérelmet beadó Zhou, „munkatársi kapcsolatban” állt a Wuhanban levő hírhedt virológiai kutatólaboratóriummal, közvetlenül annak aligazgatójával Shi Zhengli-vel, aki elsőnek kezdte el a kísérletezést a denevérekben talált koronavírusok biológiai fegyverré alakításáról, már évekkel ezelőtt, írja Szőke Mária. […]