Aktuális

A Nagy Vakcina Kamu avagy oltásfüggővé tett népek: A harmadik oltással zsarolják az izraelieket (is): az első kettő érvényét veszti a „védettségi igazolvánnyal” együtt

Egyre elképesztőbb méretet ölt a vakcina-terrorizmus világszerte, s ebben, mint állítólag legjobban „átoltott ország” élen jár Izrael. Mint kiderült ugyanis azok, akik önszántukból vagy a covid-terrorista kormányzatok zsarolásának engedve  beoltatták magukat a kétadagos Pfizerrel, akár fel is dughatják maguknak a covid-bárcát, ami „védettségi igazolványnak” csúfolnak, ugyanis ha nem adatják be 6 hónapon belül maguknak a harmadik géntechnológiás trityit is, a „védettségi igazolványuk” érvényét veszti. És aztán jön a negyedik, ötödik, hatodik oltás… legalábbis azoknak a szörnyetegeknek a terve szerint, akik ezt az egész gyalázatot a világra engedték.

EZ MAGYARUL AZT JELENTI, HOGY TELJESEN DROG-,  AZAZ VAKCINA FÜGGŐVÉ AKARJÁK TENNI AZ EMBEREKET, RÁKÉNYSZERÍTVE AZOKAT, HOGY MOST MÁR MINDHALÁLIG , 6 HAVONTA MAGUKBA SZÚRASSÁK A GÉNTECHNOLÓGIÁS KÍSÉRLETI SZERT.

Amúgy lássuk be, szép kis védőoltás lehet az, mely szemmel láthatóan semmilyen védettséget nem ad, ami valójában semmitől sem véd, csak egy eszköze, egy eddig tisztázatlan eredetú és összetételű vegyi fegyvere az egész covid-háborúnak.

Miközben az sem világos, hogyan lehet az, hogy hiába az oltás, a covid csak terjeng (legalábbis a hivatalos, hazug jelentésekben ( miközben egyre több  gyanús, veszedelmes dolog lát napvilágot a GMO-s oltásról.

„Hat hónappal a második oltást követően lejár a védettségi igazolványnak megfelelő zöldkártya Izraelben mindazoknak, akik nem veszik fel a harmadik, emlékeztető dózist, jelentette be vasárnap az egészségügyi minisztérium a Times of Israel cikke szerint.

Aki harmadjára is elmegy az oltópontokra, annak értelemszerűen az attól számított hat hónapig marad érvényben a kártyája. Azt viszont egyelőre nem tudták megmondani, hogy az újabb fél év elteltével szükséges lesz-e negyedik oltás. ( SIC!)

Az új szabály október elsején lép majd életbe. A kormány azért döntött így, mert Izraelben állítólag jelenleg tombol a járvány annak ellenére, hogy a lakosság több mint felét a világon az elsők között beoltották koronavírus ellen.”

A kérdés, hogy vajon miért is? Mert ahogy látjuk, ez a védőoltásnak gúnyolt „csoda-GMO” nem igazán óv meg senkit semmitől, esetleg az emberi élettől és a hosszú, normális élettől.

Mint ahogy az is kérdés, meddig lehet még fokozni ezt az orvosi etikát lenullázó vakcina-gyalázatot a világban és a népek mikor vetnek már véget ennek az őrületnek, amit inkább nevezhetünk egy globális terrortámadásnak mintsem egy pandémiának?!

Abonează-te
Notificare la
guest

0 Comentarii
Cel mai vechi
Cel mai nou Cel mai votat
Feedback instant
Vezi toate comentariile