Aktuális, Belpolitika

A romániai magyarság parlamenti júdásai: Az RMDSZ ismét elárulta az erdélyi magyarokat!

Az RMDSZ BRUTÁLIS TÁMADÁST INDÍTOTT A LIBERÁLIS ÉS A „SOROSISTA” PÁRTTAL EGYÜTT Románia polgárai, az erdélyi magyarság s köztük a saját szavazói ellen is.

Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát, a hatályos román alkotmányt és a jelenleg érvényben lévő törvényeket is semmibe véve. A vakcina igazolvány bevezetését felvető törvénytervezet egy nagyon durva támadás az emberi jogok és szabadságjogok ellen, hiszen az a célja, hogy egy olyan kísérleti szérumot erőltessen emberek millióira, amelyet azok nem igényelnek, amelytől félnek, amely kockázatot jelent az egészségükre/életükre, és amely el nem fogadása esetén elveszítik munkahelyüket, megélhetési lehetőségeiket. Olyan választás elé állítja emberek millióit, hogy egészségük megóvása/életük megtartása vagy munkahelyük megőrzése közül kell választaniuk.

Ezzel egyúttal azt is eléri az RMDSZ, mely tettestárs az említett törvénytervezet megalkotásában és előterjesztésében, hogy erdélyi magyarok is tömegével válhatnak munkanélkülivé.

Nemhogy munkahelyeket teremtene a megmaradásunkat biztosítandó, hanem részt vesz magyar emberek munkahelyének felszámolásában!

 

Forrás: Osváth Attila

Abonează-te
Notificare la
guest

1 Comentariu
Cel mai vechi
Cel mai nou Cel mai votat
Feedback instant
Vezi toate comentariile
Ilona
Ilona
2 ani în urmă

Szégyelljék magukat! Azért dolgozunk külföldön, hogy meg tudjunk élni! Miközben ők az áruló, zsíros állásokban pöffeszkednek s nem segítenek nekünk boldogulni! 🙁

Telefon
305369633