Aktuális, Külpolitika

A vakcina-őrület újabb aljas propagandacselei: Szlovákiában is lesz „Covid-lottó”, sőt az is pénzjutalmat kap, aki rábeszél egy másik embert az oltásra

Lassan világossá válik, hogy a nagy gyógyszerkísérleteknél, mint például a Covid19 féle  kísérleti vakcina tömeges kipróbálása, bizony, így vagy úgy, de  fizetni kell a kísérleti alanyoknak, hogy  részt vesznek a Föld eddigi legnagyobb gyógyszerkísérletében.  Igaz, így aláírják azt is, hogy pár garasért, behülyítésért  vállalják a kockázatát a kísérleti vakcinának. Úgy tűnik,  a covid terroristák által elfoglalt európai politikai életben már nincs semmilyen morális határ, hogy bebizonyítsák mennyire nagy szélhámosság és politikai manőver az egész Covid19 féle oltási cirkusz.  Szlovákiában is jön a Covid-lottó, sőt az is pénzjutalmat kap, aki rábeszél egy másik embert az oltásra, adta hírül a szlovák  sajtó pénteken.

Igor Matovič szerdai bejelentésének értelmében Szlovákia is bevezeti az úgynevezett Covid-lottót, írja az Új Szó. Hetente maximum kétmillió eurót fognak elkölteni erre a célra, a sorsoláson pedig azok is részt vehetnek, akik már korábban beoltatták magukat.

A szlovák pénzügyminiszter szeretné, ha a heti fődíj nyertesét vasárnaponként a köztévében sorsolnák ki, a napi nyertesek nevét pedig mindennap este hétkor hoznák nyilvánosságra.

A bejelentés értelmében az is pénzjutalmat kap, aki egy másik embert rábeszél az oltásra: ha 50 év alattit, akkor 30 eurót, ha 60 alattit, 60 eurót, ha még idősebbet, akkor 90-et. Az oltás során a rábeszélt személy fogja bejelenteni, hogy ki győzte meg, és adnak neki egy kódot, amivel felvehető a jutalom.

Abonează-te
Notificare la
guest

0 Comentarii
Cel mai vechi
Cel mai nou Cel mai votat
Feedback instant
Vezi toate comentariile