Ma van a csernobili atomrobbanás évfordulója… Emlékezzünk azokra az emberekre, akiket nagyon keveset emleget a világ, pedig milliók köszönhetik nekik az életüket.
Ma harmincöt éve, hogy a világ egyik legszörnyűbb nukleáris katasztrófája történt az akkori Szovjetunióban. 1986. április 26-án a csernobili atomerőmű 4-es reaktora gőzrobbanás következtében kigyulladt, és robbanások sorozata után bekövetkezett a nukleáris olvadás. Három napig tartott az így keletkező tűz; hatalmas mennyiségű radioaktív szennyeződés jutott ki az atmoszférába.
Mindez egész Európában éreztette hatását.
Ennél azonban jóval súlyosabb következményekkel járt volna a katasztrófa, ha nem áldozza fel az életét a három bátor búvár. Történetüket kevesen ismerik, ezért elevenítjük fel idén is ezt, egy régebbi cikket idézve.
Tűzoltók, katonák százait vezényelték a katasztrófa helyszínére, a halálba hogy a mentésben részt vegyenek
Tíz nappal az első robbanás után egy másik, az előzőnél is komolyabb fenyegetés is megjelent a csernobili atomerőműnél: egy vészhelyzetekben használt medence a robbanás szélén állt, ezt használták a lángok ellen a tűzoltók. A nukleáris reakció moderátora ebben a típusban még grafit volt, nem pedig víz, mint a mai reaktorokban; ezért tudott égni, ezért kellett oltani.
A reaktorban addigra agyag, homok és bór volt: ezeket helikopterekkel juttatták oda, így próbálták megfékezni a tüzet. Az eredmény lávaszerű anyag volt, felgyűlt a reaktormag körül, lassan átégette volna magát, majdnem elérte az alatta található vizet. Ha odáig eljutott volna, a keletkező gőz, tömeges robbanások, az abból keletkező radioaktív csapadék Európa nagy részét radioaktív sivataggá változtatta volna .
Az egyetlen megoldás az volt, ha valahogyan leeresztik a radioaktív vizet, hogy megelőzzék a még nagyobb bajt. Ez viszont csak emberi erővel ment, úgy, ha néhányan leereszkednek a biztos halált jelentő vízbe, és kinyitják a kapukat.
Három férfi jelentkezett: Valerij Bezpalov és Alekszej Ananenko az atomerőmű mérnökei, és Borisz Baranov csernobili munkás.
Tudták, hogy az életükbe fog kerülni, mégis lemerültek, ráadásul különleges védőruha nélkül, egyszerű búvárfelszerelésben.
Baranov lámpája az akció közben elsüllyedt, így tapogatózva, de mégis sikerült megtalálniuk a zárószelepet és kinyitniuk a kapukat, hogy a víz távozzon. Visszatérésük után nem sokkal mindhárman meghaltak.
Segítségüknek és áldozatuknak hála 20 ezer tonna víz folyt ki, ami megakadályozta azokat a robbanásokat, amik az akció nélkül egyértelműen bekövetkeztek volna.
A három hős tiszteletére Facebook-oldalt is létrehoztak:
Két héttel a merülés után azonban Alekszej és Valerij is életét vesztette egy moszkvai kórházban, nem sokkal később követte őket Borisz is. Csak speciális, leheggesztett koporsóban tudták őket eltemetni.
A sugárfertőzés miatt a mentőcsapat és a tűzoltók sok másik tagja is meghalt. Pontosan tudták, hogy mi vár rájuk.
„A tábornok úr eljött és azt mondta, hogy inkább legyen 2000 fertőzött emberem, ha így 200 millióan életben maradnak.” – mesélte később az egyik sugárfertőzött munkás. „Odaküldtek minket a reaktorhoz, hogy tisztítsuk ki a lefolyót. Most már csak a csapat fele él.”
(Forrás: Index, Laza Bálint)
