Kategória nélküli

Amiről hallgatnak a nagy oltási kampányban: a Pfizer géntechnológiás kísérleti vakcinában levő tüskefehérje toxikus és veszélyes az emberekre

Byram Bridle a kanadai Guelph Egyetem virológia és immunológia szaktekintélye néhány nappal ezelőtt komoly figyelmeztetést tett közzé  Alex Pierson rádió műsorában  a géntechnológiával módosított Covid oltásokkal kapcsolatban.

Több orvossal közösen kérvényezték, Japánban hogy felvilágosítást kaphassanak a nyilvánosan még nem hozzáférhető állatkísérleti adatok eredményeiről a Pfizer/Biontech mRNA oltásaira vonatkozóan.

Az adatokból, különösen a farmako-kinetikai áttekintő táblázatokból kiderül, hogy az mRNS nanorészecskék nem maradnak lokálisan az izomszövetben a szúrás helyén, ahogy azt a gyártók feltételezik és állítják, hanem olykor jelentős koncentrációban a szervekbe kerülnek, ahol a sejtek szép sorban felveszik őket. Bridle szerint ezek az állatkísérletekből származó ismeretek megmagyarázhatják, miért alakulnak ki súlyos komplikációk (beleértve a szívizomgyulladást és a trombózist), valamint vérrögök okozta halálozások az emberek oltása után.

Bridle figyelmeztet: „Hibát követtünk el. Maga a tüskefehérje toxikus és veszélyes az emberekre. És ez akár az anyatejen keresztül is átvihető a szoptatott gyermekekre.”

Az interjú, magyarra fordított szövege:

Műsorvezető:

“Sokat beszélünk napjainkban a tudományról. Ez gyors tempóban kerül nyilvánosságra. És egy csomó ember teszi fel kérdések tömegét. Ilyen kérdéseket: Biztonságosak az oltások a gyermekek számára? Nagy a nyomás, hogy a gyermekeket 12 éves kortól amilyen gyorsan lehet, oltani kéne, de ez nem mindenkit győzött meg. Még ha nem is oltásellenesek, mégis nagyon sok szülő ideges attól, hogy valamit a gyerekeibe ültessen. És akkor olvastam, hogy több tucat szívprobléma volt serdülőknél és fiatal felnőtteknél, melyeket Izrael most vizsgál. Azt vizsgálják, hogy miért különösen férfiak, nem kizárólag, de leginkább 22 év körüli és annál fiatalabbak kapnak szívizomgyulladást. Tehát 1–4 nappal azután, hogy megkapták az oltást, légszomj és fáradtság, valamint nagyon speciális mellkasi fájdalmak jelentkeznek. Ez enyhe dolog. Tehát valójában senki sem lett igazán beteg és nem is halt bele, de az ember tudni akarja, mi van, ha valamit beadnak a gyerekeinek.

Ez Dr. Byram Bridle, a vírusimmunológia professzora a Guelphi Egyetemen. Orvos. Ön nagyon nyitott volt ebben a témában és semmiképpen sem oltásellenes, de mit gondol erről a szívgyulladásról? Mennyire rossz ez?”

 

Dr. Bridle: Nagyon köszönöm a meghívást. Mint ahogy mondta, nagyon támogatom az oltásokat, de mindig szeretném biztosan tudni, hogy a tudományt helyesen alkalmazzák, és hogy gondosan követjük a kutatásokat, mielőtt az oltóanyagok tömeges bevezetését megkezdjük. Remélem, hagyja, hogy ezt egy kicsit kifejtsem, Alex. De előre figyelmeztetem önt és a közönségét. A történet, amit el fogok mesélni, kissé ijesztő.

De ez a legfrissebb tudomány. Van néhány nagyon fontos tudományos információ, amelyeket csak az elmúlt napokban tudtunk meg és amelyek végérvényes összefüggéseket teremtettek. Most már megértjük, én is és néhány nemzetközi szinten jelentős kolléga, már pontosan értjük időközben, miért lépnek fel ezek a problémák, és még sok másik is az oltásokkal kapcsolatban. És a történet tényleg ijesztő valamelyest.

Ezért röviden megfogom a kezét, hogy felkészítsem erre. Beszélni fogok a tudományról, nincs időm itt a tudományos részletekbe bocsátkozni, de biztosíthatom arról, hogy mindent, amit itt bemutatok, ismert és elismert tudományos folyóiratok tudományos publikációi teljes mértékben alátámasztják. Mindezek az információk a kezemben vannak. Folyamatban van, hogy mindet egy dokumentumba foglaljam, és remélem, széles körben tudom majd terjeszteni. Az ön hallgatói az elsők, akik ezt a végeredményt nyilvánosan megtudják. Ezek mindegyikét tudományos tényekkel tudom alátámasztani.

A következőről van szó. A SARSCoV-2 koronavírus felületén tüskefehérje található. Ez a tüskefehérje teszi lehetővé, hogy a vírus megfertőzze a testünket. Ez az oka, hogy a tüskefehérjét az oltóanyagainkban felhasználtuk. Az oltóanyagok, amikkel a testünkben lévő sejteket arra serkentjük, hogy ezt a fehérjét előállítsa. Ha ez ellen egy immunválaszt tudunk létrehozni, akkor elméletileg megakadályozzuk, hogy a vírus megfertőzze a testet. Ez az elmélet az oltás mögött.

De ha az ember a súlyos Covid-19 betegséget kutatja, akkor minden, amit ön az előbb elmondott, a szívproblémák, sok szív- és érrendszeri probléma, vérzés és vérrögök a súlyos Covid-19 betegséggel függnek össze. A tudomány rájött, hogy ha a tüskefehérje a véráramba kerül, szinte teljesen egyedül ez okozza a szív- és érrendszer károsodását. Valójában, amikor a tisztított tüskefehérjét a kísérleti állatok vérébe fecskendezik, mindenféle károsodást szenvednek a szív- és érrendszerben, és átjuthat a vér-agy gáton és károsodást okozhat az agyban.

Nos, első pillantásra ez nem tűnik túl aggasztónak, mert ezeket az oltásokat a vállizomba fecskendezzük. Korábban azt gondolták, hogy ezek az oltások úgy működnek, mint bármelyik szokásos oltásunk, hogy sehova máshova nem mennek, mint ahol az oltás helye van. Tehát, hogy a vállban maradnak. A fehérje egy része a helyi nyirokcsomókba kerül, hogy aktiválja az immunrendszert.

És ez az a pont, ahol a legújabb tudományos felfedezések szerepet kapnak. Itt lesz ijesztő a dolog. Én és néhány nemzetközi kolléga a japán regisztrációs hatósághoz intézett megkeresés útján megkaptunk egy úgynevezett biodisztribúciós tanulmányt. Ez az első alkalom, hogy a tudósok betekintést kaptak a mRNS vakcinák hollétéről az oltás után. Tehát valószínű, hogy az oltás a vállizomban marad?

A rövid válasz: semmi esetre! És ez nagyon nyugtalanító. A tüskefehérje a vérbe kerül, az oltás után több napig kering a vérben. Amint a vérbe kerül, felhalmozódik, és felhalmozódik számos szövetben, például lépben, csontvelőben, májban, mellékvesékben és ami számomra a legaggasztóbb, meglehetősen nagy koncentrációban halmozódik fel a petefészkekben.

Egy publikáció, ami a minap lett tudományos munkaként elfogadva, igazolja ezt. Megvizsgáltak 13 fiatal egészségügyi dolgozót, akik a másik mRNS alapú vakcinát a Modernát kapták, melyet Kanadában használunk, és ez ezt megerősítette. Megtalálták a tüskefehérjét a véráramban, vagyis a vakcinát kapó 13 egészségügyi dolgozó közül 11 vérében. Amit ez jelent, az az amit régóta tudunk, hogy a tüskefehérje patogén fehérje.

 

Ez egy méreganyag. A vérkeringésbe kerülve károsíthatja a testünket.

 

Most egyértelmű bizonyítékaink vannak arra, hogy ezek az oltások, melyek a testünket, az izmokat vagy a delta izom sejtjeit a fehérje előállítására kéne hogy stimulálják, és hogy ez a fehérje a véráramba kerül. Amikor bekerül a véráramba, kötődhet a vérlemezkéink és az ereket kibélelő sejtek receptoraihoz. Ha ez megtörténik, ez két dolog egyikét válthatja ki. Vagy a vérlemezkék összecsomósodását okozza és ez vérrögökhöz vezethet. Pontosan ezért láttunk alvadási rendellenességeket ezekkel az oltásokkal összefüggésben. De ez vérzést is okozhat. És természetesen a szív is érintett. A szív fontos része a kardiovaszkuláris rendszernek. Ezért látunk szívproblémákat. A fehérje átjuthat a vér-agy gáton is és neurológiai károsodást is okozhat. Ezért a vérrögképződés halálos eseteiben, gyakran észlelhető az agyban is.

 

Aggasztó egy olyan tanulmányból származó információ is, amelyet még nem fogadtak el publikálásra. Megpróbálták ebben a tanulmányban megmutatni, hogy az oltóanyagban lévő antitestek az anyatejen keresztül továbbadhatók. A gondolat az volt, hogy ez jó dolog lehet, mert ez passzív védelmet nyújt a babának. Ami azonban véletlenül kiderült, hogy az oltások, az mRNS vakcinák az anyatej által tényleg továbbadódnak, azért, hogy magát az oltóanyag-vektort juttassák a szoptatott csecsemőkhöz.

Szóval mit jelent ez? Nos, tudjuk, hogy a tüskefehérje bejut a véráramba. A vér összes fehérjéje az anyatejbe koncentrálódik. Ha megnézzük az Egyesült Államok mellékhatásainak adatbázisát, utalást találunk arra, hogy szoptatott csecsemőknél gyomor-bélrendszeri vérzések lépnek fel.”

 

Műsorvezető: Oké, hadd szakítsam félbe. Még kb. 45 másodpercünk van. Úgy gondolom ez az átlagosnál is ijesztőbb.

 

Dr. Bridle: Oh, igen és hatással van a vérbankra. Jelenleg azt mondja a kanadai vérbank, hogy az oltott emberek adhatnak vért. De nem szabad, hogy ezek a patogén tüskefehérjék tovább legyenek adva azoknak az érzékeny betegeknek, akik a vért kapják. Ez érinti a szoptatott csecsemőket is és komoly hatással van azokra az emberekre, akikre nézve a SARS-CoV-2 nem egy magas rizikójú kórokozó és ez az összes gyereket magába foglalja.

Röviden, a következtetés, hogy egy nagy hibát követtünk el. Ez idáig mindezt nem ismertük fel, azt hittük, hogy a tüskeprotein egy nagy cél-antigén. Nem tudtuk, hogy a tüskefehérje maga egy méreg és egy patogén fehérjét jelent. Tehát ha embereket oltunk, akkor véletlenül egy méreggel oltjuk őket. Egyeseknél ez a vérkeringésbe kerül és ha ez megtörténik, károsodásokat okozhat, mindenekelőtt a szív-és érrendszerben.

És sok más kétségem is van, nincs már időm, de sok más jogos kérdésem is van a vakcina hosszú távú biztonságával kapcsolatban. Például, ha felhalmozódik a petefészkekben, az egyik kérdésem: Terméketlen fiatalokat fogunk csinálni? …”

 

Moderátor: “Nos, itt befejezzük az interjút. Órákig beszélhetnék önnel, mert annyi információja van. Természetesen az ön véleménye csak egy a sokból. De tudja, ez érdekes, mert önnek egész más rálátása van … az idő majd biztos megmutatja. De még egyszer meghívjuk önt, mert öntől mindig érdekes és más perspektívát kapunk, doktor. Köszönöm. Örömömre szolgált!

 

Dr. Bridle: Nagy örömömre szolgált. Vigyázzon magára.”

 

A cikk fordítója: Biró Éva

Forrás: Dr. Uwe Alschner/ ClimeNews

guest
0 Comentarii
Feedback instant
Vezi toate comentariile