Aktuális, Belpolitika

Bukarestben járt az USA alelnöke, Kamala Harris és Klaus Iohannis közös sajtótájékoztatóján nagyjából  üres közhelyeket puffogtattak- az érdemi lényeg  nyilván titokban maradt (+ magyar feliratos VIDEÓK)

Valójában nehéz eldönteni miről is tárgyalhattak Bukarestben azon a hivatalos találkozón, mely során az USA alelnöke felkereste Klaus Iohannis román elnököt, hogy úgymond egyeztettessen vele az orosz-ukrán válságról és Romániának a konfliktusokhoz kapcsolható esetleges szerepéről.

A nagy csinnadrattával beharangozott találkozón ugyanis semmi konkrétum nem hangzott el nyilvánosan, viszont a hivatalos sajtótájékoztatón valami olyan érzése támadt a szemlélőnek, hogy Kamala Harris üres közhelyeket puffogtat és rögtön áttolta a hivatalos beszámolót Iohannisra, aki természetesen kivágta a rezet, örök hűségéről biztosítva  a NATO-t és  Kamala Harris kormányát is.

Végülis a semmitmondó szócséplésen túl, már annak is örülhetünk, hogy az USA magas szintű látogatója nem röhögte össze magét a bukaresti sajtótájékoztatón, mint tette ezt tegnap Lengyelországban. A tárgyalások valódi lényegét pedig valószínűleg nem kötik a publikum orrára.

 

 

Ha  megnézzük az alábbi videókat, rájövünk,  hogy Kamala Harris  igaziból  nem kommunikált semmilyen információt, csak  üres  szólamokat adott elő utcai stílusban, de legalább most nem vihogott senki szemébe.

Nem kell politikai elemzőnek lenni ahhoz, hogy világossá váljon az USA Romániába küldött alelnöke a sajtótájékoztatón az égvilágon semmit nem mondott, nem közölt, csupán ócska  közhelyek sorozatát pufogtatta el.

A kérdés tehát nyitott, VALÓBAN MI VOLT AZ OKA ANNAK, HOGY  SEBBEL-LOBBAL  EL KELLETT  LÁTOGATNI LENGYELORSZÁGBA ÉS ROMÁNIÁBA? 

 

 

 

 

Abonează-te
Notificare la
guest

0 Comentarii
Cel mai vechi
Cel mai nou Cel mai votat
Feedback instant
Vezi toate comentariile