Diana Șoșoacă szenátorasszony egy fekete hullazsákot vitt be kedden a bukaresti Parlamentbe, arra a szavazásra, melyen eldöntik elfogadják e a Citu kormány elleni bizalmatlanságot indítványt.
A szenátorasszony ezzel a fekete hullazsákkal hívta fel a figyelmet arra a több mint 25 000 halottra, akik a covid19 mizéria alatt, igencsak gyanús körülmények között hunytak el a romániai „halálkórházak” covid – részlegein a covid protokollnak nevezett globalista kezelések után, majd ugyancsak a covidprotokoll haláltábori rendeletei szerint megtagadva az emberi méltósághoz, civilizációhoz méltó temetést, fekete hullazsákokban kaparták el őket, a sosem volt járványveszélyre hivatkozva. Nagyobb a valószínűsége ennek a horror részletnek, hogy nemcsak a megfélemlítés és a társadalmi kontroll vezérelte a rendeletet kiadó kormányt, hanem attól is féltek, ha a megszokott temetéseket megtarthatnák, kiderülne nagyon sok furcsa dolog, hogyan is hunytak el ezek a covidosnak mondott személyek.
” Ezt jelenti a PNL kormányzása- jelentette ki Diana Șoșoacă- majd a szemmel láthatóan ledermedt miniszterelnök elé tette a hullazsákot s ezt mondta a nyilvánosság előtt: „Cîțu úr, az Ön kezéhez vér tapad!”
A kormánykoalíciós illetékesek mindent megpróbáltak, hogy a kissé morbid, de nagyon is a valóságra rámutató akciót megakadályozzák, de a rendfenntartással megbízott kormányszolgának, esélye sem volt a szenátoasszonnyal szemben.