Nem fogja már kérni a cseh kormány az április 12-én lejáró szükségállapot további meghosszabbítását, és a hónap végétől fokozatosan megnyílhatnának az üzletek és a szolgáltatások is – közölte Jan Hamácek kormányfőhelyettes, belügyminiszter, az országos válságstáb elnöke a Mladá Fronta Dnes című napilapban kedden megjelent beszélgetésben, írja az MTI.
Személyesen azzal számolok, hogy ha minden jól megy, április végén elkezdődhet a szolgáltatások, az üzletek megnyitása és a vendéglők külső tereinek működtetése
Hamácek megerősítette Andrej Babis kormányfőnek a Nova kereskedelmi televízió weboldalán vasárnap este megjelent közlését, miszerint a kormány
Már nem fogja kérni a szükségállapot további meghosszabbítását, amely feltétele volt a járványellenes intézkedések jelentős része bevezetésének.
Április 12-e után ennek következtében megszűnik a lakosság mozgásának korlátozása, és az éjszakai kijárási tilalom is.
Mindkét politikus azt mondta, hogy a gazdasági és a társadalmi életet korlátozó intézkedések fokozatos megszüntetésének konkrét tervét az egészségügyi minisztérium dolgozza ki.
Jan Hamácek, aki a kisebbik kormánykoalíciós erő, a Cseh Szociáldemokrata Párt elnöke is, úgy véli, hogy a szigorú óvintézkedések meghozták a várt eredményt, és hozzájárultak a járvány terjedésének korlátozásához.
A miniszter elismerte, hogy a kormányban továbbra sincs egységes álláspont az iskolák április 12-re tervezett részleges megnyitásáról.
A szaktárca és az egészségügyi minisztérium azt tervezi, hogy
Április 12-től az óvodások és az általános iskolák alsó tagozatos tanulói visszatérhetnének az iskolapadokba.
Az osztályok fele felváltva egy hetet töltenek az iskolában, míg a másik héten távoktatás lenne. Az elképzelés azonban nem tetszik Babis kormányfőnek, aki azt a sajtóban is bírálta. A kormány a kedd délutáni ülésén foglalkozik a témával.