Egyre nyilvánvalóbb, hogy az emberi társadalmat szánalmas agymosodává züllesztő vakcina-terrorizmusban az oltó-sintéreknek befogott , erre kapható egészségügyi alkalmazottak, mindent büntetlenül megtehetnek, ha az a Nagy Vakcina-hadjáratot szolgálja. Törökországban például állítólag „tévedésből”, 4 hetes csecsemőknek is adtak be koronavírus elleni vakcinát – nyilatkozta Zafer Kurugöl török orvosprofesszor az NTV török hírtelevízió adásában. A hírek szerint Zafer Kurugöl ellen vizsgálat indult.
Kérdés, vajon tényleg tévedésből történt ez, ugyanis a csecsemőket azonnal befogták kísérleti alanyoknak, tanulmányozzák őket, figyelik, hogy kialakul e bármilyen mellékhatás náluk. Az érthetően kétségbe esett szülők most tehetetlenek, hiszen mindezt arra hivatkozva teszik a magukat orvosoknak nevező végrehajtók, hogy a véletlen malőr esetleges problémáit kiküszöböljék. Más kérdés, vajon mit keresett a covid kísérleti szérum pont ott, ahol éppen csecsemőket oltanak be más betegségek ellen? Hiszen ezt nem lehet csak úgy, össze-vissza, más vakcinákkal együtt tárolni a hivalatalos propaganda szerint, főleg, hogy nem csak EGY kisgyereknek adták be véletlenül a szert.
Kurugöl, aki az egyik izmiri egyetem orvostudományi karának tanára, a beszélgetés során azt mondta: időről időre megtörtént, hogy háziorvosi rendelőkben véletlenül összekeverték a hepatitis B vagy a kanyaró elleni oltóanyagot az új koronavírus elleni vakcinával, és utóbbit adták be a csecsemőknek.
Kurugöl hangsúlyozta, hogy a babáknál semmilyen mellékhatás nem jelentkezett, még akkor sem, ha magas dózist kaptak. A professzor hozzátette: rendkívül jó antitest-szint alakult ki a szervezetükben, legyen szó akár hat hónapos, akár egyhónapos csecsemőkről. Az eredményeket rövid időn belül egy neves folyóiratban teszik közzé – jelezte az orvos.
Kurugöl szerdai kijelentéseit a török közvélemény egy része nagy felháborodással fogadta. A Twitteren eddig hatvanezer bejegyzés szerzői követelték a férfi letartóztatását.
A török egészségügyi minisztérium eljárást indított az ügyben.
Kurugöl csütörtökön ismét nyilatkozott az NTV-nek. Mint mondta, három hónappal ezelőtt egy esetben fordult elő, hogy csecsemőnek adtak be koronavírus elleni vakcinát, és vele azóta is rendszeres felülvizsgálatra járnak a szülei az izmiri kórházba.
Törökországban jelenleg a Sinovac, valamint Pfizer-Biontech készítményeivel zajlik a tömeges oltás, az alsó korhatár 12 év.
Forrás: EuroNews