A másfél éve tartó covid-őrület hozadékai egyre nagyobb feszültséget gerjesztenek az emberekben. Ahogy nyilván ez benne is van a sátáni projektben, melyet egy soha nem igazolt, hivatalosan nem bizonyított világjárvány, azaz inkább világzárvány égisze alatt hajtanak végre.
Az emberek egyre ingerültebbek, hiszen már a vak is látja, az egész Covid19 mizéria egy gigászi hazugságáradat, előre megírt forgatókönyv szerint , hamísított statisztikák és vírusdetektálásra alkalmatlan PCR tesztek alapján zajlik, és nem a vírus, hanem a covidprotokoll gyilkol a világtól jól elzárt úgynevezett covidosztályokon, hogy az emberiséget egy őrült pszichopata elit tagjai eljutassák oda, hogy kötelezővé akarnak tenni egy géntechnológiás , kísérleti szert, ami köszönő viszonyban sincs semmilyen védőoltással.
Ennek a hatalmas feszültségnek egy-egy kis lecsapódása az egyre több agresszív történet, mely a covid-terror számlájára írható.
Nagyváradon, augusztus 31-én az esti órákban egy ilyen covid balhé bontakozott ki. A Körös ( Tudor Vladimirescu) utcai buszmegállóban ugyanis egy 5 tagú fiatal fiúkból álló csoport akart felszállni a 14-es autóbuszra, azonban a covid-zombi buszsofőr nem engedte ezt, mert a fiúk nem voltak hajlandóak (vírusvédelemre bizonyítottan alkalmatlan) szájmaszkot felvenni. A szóváltást követően, az agresszív sofőrtől a srácok begorombultak, majd a maszkmániás sofőr, a Helyi Közszállítási Vállalat által kiadott közlemény szerint, leszállt a buszból és ott folytatta a maszkcirkuszt. Ezzel azonban csak annyit ért el, hogy a feldühödött tinédzsereknél elszakadt az a bizonyos cérna és az agresszív buszsofőrt megverték, minek következtében az kórházba került.
Természetesen semmire nem megoldás a fizikai agresszió vagy bántalmazás, de lássuk be, végülis az is az agresszió, erőszak és a kényszerítés egyik formája , mikor egészséges, épelméjű emberekre eszement korlátozásokat akarnak kényszeríteni, visszaélve az uralkodó covid-kormányok biztosította karhatalommal.
Az eset kapcsán rendőrségi vizsgálat indult az 5 kiskorú, nagyváradi fiú ellen.
Így is kell ezt!
Nem fogják abbahagyni amíg mindegyikük nem kap az orrára. A BiII Gecitől és Klausz Sváb-tól lefelé, az ilyen nyomorékig.
Szélsőséges vallási fanatikusok, akiknek egy nemlétező „vírusban” vetett hitük és az attól való indokolatlan félelmük teljesen elvette a józan eszüket, már akinek volt előtte egyáltalán.