Aktuális

Egy csoport nagyváradi fiatal megverte a buszsofőrt, aki  követelte, hogy hordjanak maszkot a buszban

A másfél éve tartó covid-őrület hozadékai egyre nagyobb feszültséget gerjesztenek az emberekben. Ahogy nyilván ez benne is van a sátáni projektben, melyet egy soha nem igazolt, hivatalosan nem bizonyított világjárvány, azaz inkább világzárvány égisze alatt hajtanak végre.

Az emberek egyre ingerültebbek, hiszen már a vak is látja, az egész Covid19 mizéria egy gigászi hazugságáradat, előre megírt forgatókönyv szerint , hamísított statisztikák és vírusdetektálásra alkalmatlan PCR tesztek alapján zajlik, és nem a vírus, hanem a covidprotokoll gyilkol a világtól jól elzárt úgynevezett covidosztályokon, hogy az emberiséget egy  őrült pszichopata elit tagjai eljutassák  oda, hogy kötelezővé akarnak tenni egy géntechnológiás , kísérleti szert, ami köszönő viszonyban sincs semmilyen védőoltással.

 

 

Ennek a hatalmas feszültségnek egy-egy kis lecsapódása az egyre több agresszív történet, mely a covid-terror számlájára írható.

Nagyváradon, augusztus 31-én az esti órákban egy ilyen covid balhé bontakozott ki. A Körös ( Tudor Vladimirescu) utcai buszmegállóban ugyanis egy 5 tagú fiatal fiúkból álló csoport akart felszállni a 14-es autóbuszra, azonban a covid-zombi buszsofőr nem engedte  ezt, mert a fiúk nem voltak hajlandóak (vírusvédelemre bizonyítottan alkalmatlan) szájmaszkot felvenni. A szóváltást követően, az agresszív sofőrtől  a srácok begorombultak, majd a maszkmániás sofőr, a Helyi Közszállítási Vállalat által kiadott közlemény szerint, leszállt a buszból és ott folytatta a maszkcirkuszt. Ezzel azonban csak annyit ért el, hogy a feldühödött tinédzsereknél elszakadt az a bizonyos cérna és az agresszív buszsofőrt megverték, minek következtében az kórházba került.

Természetesen semmire nem megoldás a fizikai agresszió vagy bántalmazás, de lássuk be, végülis az is az agresszió, erőszak és a kényszerítés egyik formája , mikor egészséges, épelméjű emberekre  eszement korlátozásokat akarnak kényszeríteni, visszaélve az uralkodó covid-kormányok biztosította karhatalommal.

Az eset kapcsán rendőrségi vizsgálat indult az 5 kiskorú, nagyváradi fiú ellen.

guest
1 Comentariu
Cel mai vechi
Cel mai nou Cel mai votat
Feedback instant
Vezi toate comentariile
István Király
István Király
17 zile în urmă

Így is kell ezt!
Nem fogják abbahagyni amíg mindegyikük nem kap az orrára. A BiII Gecitől és Klausz Sváb-tól lefelé, az ilyen nyomorékig.
Szélsőséges vallási fanatikusok, akiknek egy nemlétező “vírusban” vetett hitük és az attól való indokolatlan félelmük teljesen elvette a józan eszüket, már akinek volt előtte egyáltalán.