Aktuális, Társadalom

Egyre nagyobb a káosz Romániában: a járványügyi intézkedések betartásával nemhogy csökkennének az esetszámok, hanem nőnek

Teljesen érthetetlen mi történik Romániában ( is) a covid-őrület úgynevezett „harmadik hullámában”.

A számok egyre nőnek, azaz a hivatalosan jelentett statisztikák szerint egyre több a covid-fertőzött Romániában. Érdekes persze, hogy szemmel láthatóan ugyanaz a forgatókönyv zajlik egész Európában a nagy p(l)andémiás színjáték során.

Az emberek  egyre inkább kell szembesüljenek azzal, hogy valami nagyon nem stimmel ezzel a covid-matematikával illetve az egész, úgynevezett járványügyi hacacáréval, ugyanis  úgy tűnik, minél  inkább betartják az emberek a hatóságok megszorításait, annál több covidos eset lesz. Magyarán a járványügyi intézkedések betartásával nemhogy csökkennének az esetszámok, hanem nőnek.

Több millió emberben fogalmazódott meg a kérdés, mire is volt jó akkor az egy esztendeje tartó covid-terror?

A kötelező maszkviselés, a kereskedelem és a tanügy földre verése, az egészségügy meggyalázása, ha az egy éve tartó intézkedéseknek a papírforma szerint, vagyis a jelentésekben semmi eredménye, sőt a helyzet rohamosan romlik, mióta elkezdték a világ eddigi legagresszívebb oltási kampányát.

Bukarestben kedd délelőtt közölte  Alin Stoica prefektus, hogy a járvány rohamosan terjed és dönteniük kell egy esetleges karanténról. El is szabadul a zűrzavar a román fővárosban is, ugyanis több illetékes ellenzi a főváros karantén alá helyezését, az iskolák bezárását.

Úgy tűnik, a kiadott covid-forgatókönyv egyre inkább kezd kicsúszni a román hatóságok kezéből s félő hamarosan elszabadul a még nagyobb káosz.

Ugyanakkor a román Egészségügyi Minisztérium hétfőn azt is közölte egy új statisztikaszámítási módszert akarnak bevezetni az eddigi helyett. Erről részletek nem derültek még ki, de itt is magát adja a kérdést, ezek szerint az  eddigi ( lássuk be több mint gyanús) statisztikák nem voltak megfelelőek?

Ami Temesvár lezárását illeti, (mint megírtuk szombat este a Temes megyei tanács megszavazta Temesvár karantén alóli feloldását) azonban vasárnap Bukarestből megérkezett egy (Raed Arafat egészségügyi államtitkárnak tulajdonított) rendelkezés, miszerint 72 órára a bánáti nagyváros marad a vesztegzárban. A közharag annyira nyilvános lett, hogy Raed Arafat hétfő este a Facebookján nyilatkozott s azt állította, nem is ő, hanem a Temes megyei Egészségügyi Igazgatóság (DSP) kérte a karantén fenntartását. Arafat a régi mondás szerint átdobta a sza…nkciót a kerítésen… úgy tűnik, egyre kényelmetlenebb az emberek haragját kiváltó sok eszement intézkedés maguknak a végrehajtóknak is.

Az embereknek egyre inkább az a véleményük, hogy az egész hivatalos covid-show egy hamis statisztikára épült manipulálás, és a hatóságok csak az emberek ellenőrzésére és a társadalmi normák megváltoztatására hajaznak.

Bukarest karantén alá helyezéséről még folyik a vita, ezzel azonban a kormányhivatalok a tűzzel játszanak, ugyanis nagyon valószínű, egy ilyen intézkedéssel, nem zárnák be az embereket, hanem ellenkezőleg sok ezernyi tüntető lepné el az utcákat.

Abonează-te
Notificare la
guest

0 Comentarii
Cel mai vechi
Cel mai nou Cel mai votat
Feedback instant
Vezi toate comentariile