Aktuális, Vélemény

És mi mégis maszkot hordunk, ide veled régi arcunk! – egy covid-propagandává silányult március 15-i köszöntő margójára

Az RMDSZ elnöke furcsa kis covid propagandát bögyörített március 15 -i köszöntésként, csodálhatjuk meg Kelemen Hunor RMDSZ elnök hivatalos Facebook oldalán a március 15 –nek szentelt 7 sort, amiből 6 sor a covid-propagandáról szól.

Idén, a covid-őrület rabságában ugye elmaradnak a március 15-i hivatalos megemlékezések, hiszen  a jelenlegi,  esztelen, jogfosztó és az emberi alapvető jogokat szembeköpő  társadalmi rabság idején , a vírus-fasizmus  jogfosztásának maszkabálján, lássuk be hülyén is festene a szabadságról papolni, vagy legalább elpuffogtatni a szokásos, bértollnokok által megírt „szabadságos” szövegeket s odabiggyeszteni a sajtófotók kedvéért azt a pár koszorút a magyar nemzet 1848-as hőseinek szobrára. Idén már a vérszegény látszatrendezvények is elmaradnak, mert ugye az új világvallás a covid19, felülírja a 48-at is!

 

A szabadság fogalma amúgyis olyan légiessé, karikatúraszerűvé vált most, a kokárdák helyett képzeletbeli 3D-s koronavírus makettek tolakodnak a  propaganda hírek címoldalára és semmi „éljen a magyarszabadság, éljen a haza”, s egyáltalán örülhetünk, ha a covid-propagandának (nyilván nem ingyen) lefeküdt  tulipántos pártocska vezetői nem állítják azt, hogy  „Kossuth Lajos azt üzente, menjen mindenki oltásra”.

Kelemen Hunor Facebook oldalán tekintettük volna meg az idei, hivatalos március 15-i tulipános köszöntőt, ám szombaton este csak egy vérszegény kis bejegyzés punnyadt ott, melyben kutyafuttában meg van említve, hogy 1848-49 tájékán valami forradalom volt, aztán a továbbiakban csak arról olvasni, hogy akkor köszöntsük azokat, akik a covid ideje alatt  hősiesen szolgálják a … a nem tudni mit… a covid-propagandát, az egész orvos-diktatúrát, az értelmetlen megszorításokat, a gazdaság, az iskolák tönkretevőit…a karantén fedezetében kialakított horror-kórházakat, a globális nagy hazugságot, melyen egyre inkább átlát az egész világ… Szóval március 15-e alkalmából az RMDSZ elnök felköszönti azokat, akik igencsak vitatható  ürüggyel segítik egy éve az emberek, és a normális élet rabságban tartását.

És hogy is lehetett volna kihagyni egy kis covid propagandát március 15-e alkalmából? Ez egyszerűen szentésgtörés, azaz bocsánat, covidtörés lett volna!

Természetesen Kelemen Hunor és akármelyik politikus azt és úgy köszönt fel március 15-e alkalmából, amit, és akit akar. Jobb is talán, ha hanyagolják szabadságharcos, lánglelkű hőseinket, hiszen lássuk be, senki nem veszi már komolyan a hivatalos politikai hablatyaikat…

És azért az 1848-as forradalom még mindig szent és igazi!

Igazi minden jogfosztás ellenére, és figyelmeztetően int a távolból, hogy vigyázzunk, mert ugye, gyáva embernek nincs hazája, s aki nem tud a szabadságáért harcolni, az rab marad örökre…

Óh, igen, 1848-as hőseink eszmeisége, üzenetei soha nem voltak időszerűbbek, mint most. Kelemen elvtárs köszöntse az „elsővonalas” covidhősöket, de mi magyarok emlékezzünk meg szabadságharcosainkról és ebben a sátáni maszkabálban szenvedve  imádkozzunk lelkükhöz, hogy az idő tengerén át is adjanak nekünk hitet és bátorságot, hogy visszaszerezzük, visszakapjuk normális életünket és emberi arcunkat!

Magamban mondogatom Petőfi Sándor örökérvényű sorait… „fényesebb a láncnál a kard…jobban ékesíti a kart… és mi mégis láncot hordunk, ide veled régi kardunk”…

És ahogy elnézem a maszkok mögé rejtőző hazug báb-politikusokat azon veszem észre magam, hogy ( minden bántó vagy sértő szándék nélkül) önkéntelenül aktualizálom e sorokat:

„ fényesebb a maszknál az arc”…” és mi mégis maszkot hordunk, ide veled régi arcunk!”

Imádkozzunk szabadságharcosaink lelkéhez, hogy emlékük által adjanak hitet és erőt nekünk, sátáni rabigát nyögő mai utódaikba, hogy visszakapjuk szabadságunk és emberi, Isten képére és mására teremtett arcunkat…

Szőke Mária

guest
0 Comentarii
Feedback instant
Vezi toate comentariile