Aktuális, Belpolitika

Ez forradalom volt?! – 1989: szándékosan előidézett terrorista pszichózis, emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények

A legfelsőbb bíróság visszautalta a katonai ügyészségnek az 1989-es forradalom ügyének vádiratát, amelyben emberiesség ellen elkövetett bűncselekményekkel vádolják Ion Iliescu volt államelnököt és Gelu Voican Voiculescu egykori kormányfő- helyettest.

A döntés nem végleges. A büntetőper előzetes bírósági eljárása keretében született határozat ellen a hivatalos kiközlés utáni három napban lehet fellebbezni. A döntést ugyanaz a bíró hozta meg, aki 2020 októberében kizárta az ügyészség bizonyítékainak egy részét, felszólítva a vádhatóságot, hogy öt napon belül orvosolja a vádirat rendellenességeit és közölje, fenntartja-e még a vádat, vagy kéri az ügy visszautalását.

Akkor kizárták a bizonyítékok közül – többek között – Gelu Voican Voiculescunak és Ion Iliescunak a szenátusi bizottság előtt tett nyilatkozatait, a bizottság által a ’89 decemberében történt eseményekről készített jelentést és az ennek alapjául szolgáló dokumentumokat, valamint többtucatnyi sértett fél nyilatkozatát. A katonai ügyészek 2019 áprilisában küldték el a legfelsőbb bíróságnak az 1989-es forradalom ügyének vádiratát, a per azonban elakadt az előzetes szakaszban, amelyben a vádirat törvényességét és a felek által benyújtott kérelmeket és kifogásokat vizsgálják meg. Ion Iliescu volt államelnök, Gelu Voican Voiculescu volt kormányfőhelyettes és Iosif Rus tábornok, a román légierő egykori parancsnoka ellen emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények miatt emeltek vádat. Iliescu a per egyik tárgyalásán sem jelent meg. Az ügyészek szerint 1989 decemberében, Nicolae Ceauşescu kommunista diktátor félreállítása után az állam vezetését a Ion Iliescu irányította Nemzeti Megmentési Front Tanácsa (CFSN) vette át, amely hatalmának legitimálása érdekében rémhírkeltéssel provokált ki fegyveres összetűzéseket. A szándékosan előidézett terrorista pszichózisban, december 22-e után, 862 személy meghalt és 2150-en megsebesültek – áll a vádiratban. ( Forrás: Agerpres

Abonează-te
Notificare la
guest

0 Comentarii
Cel mai vechi
Cel mai nou Cel mai votat
Feedback instant
Vezi toate comentariile