Aktuális, Külpolitika

Fokozódik a helyzet Izraelben, Netanjahu beveti a teljes katonaságot, a török elnök a muszlim világ összefogását sürgeti Izrael ellen

Negyedik napja tart és nem csitul az izraeli-palesztin konfliktus, amelynek során folytatódtak az izraeli városok elleni palesztin rakétatámadások, illetve a Gázai övezet elleni indított izraeli légicsapások – írja a Washington Post.

Szirénák szóltak egész éjszaka Izraelben, miközben a Hamász nevű iszlamista palesztin szervezet 130 rakétát lőtt ki a Gázai övezetből, amelyek közül egy éppen Tel-Aviv egyik külvárosába csapódott be. A támadásban többen megsérültek, illetve jelentős anyagi kár is keletkezett.

Ezzel párhuzamosan az izraeli haderő is folytatta a Gázai övezetben található célpontok bombázását. A palesztin hatóságok szerint az izraeli bombázásoknak eddig 69-en estek áldozatul, közülük 16 kiskorú. Az Izrael elleni palesztin rakétatámadások eddig 6 civil és egy katona életét követelték az izraeli haderő közlése szerint.

Az izraeli haderő a konfliktus kezdete óta egyébként 600 célpont ellen indított támadást, jóllehet, eddig szárazföldi csapatokat nem vetettek be, de jelezték, hogy felkészültek ilyen helyzetre is. Egyelőre azonban úgy tűnik, hogy a Hamász és az Iszlám Dzsihád nevű szervezet nem hagy fel a támadásokkal, eddig összesen 1600 rakétát lőttek ki, azonban az izraeli hírszerzés információi szerint még bőven vannak tartalékaik.

Mindeközben folytatódtak az összecsapások izraeli városokban a zsidó és az arab lakosság között, Benjámin Netanjahu miniszterelnök pedig bejelentette, hogy bevetik a katonaságot az anarchia felszámolása céljából. A miniszterelnök egyúttal mélyen elítélte a zsidó és arab nemzetiségű polgárokat ért atrocitásokat mindkét oldalról.

Nem sokkal Netanjahu beszéde után azonban két személy sérült meg egy lövöldözésben a vegyes lakosságú Lod városában, ahol már korábban szükségállapotot rendeltek el. Emellett több mint 400 embert tartóztattak le tegnap éjszaka folyamán, az országszerte a kialakult zavargások következtében.

Az orosz elnöki hivatal megemlítette, hogy Vlagyimir Putyin jó viszonyt ápol egyaránt Benjámin Netanjahu izraeli ügyvezető miniszterelnökkel, a palesztin vezetőkkel és a török elnökkel is.

A Hamász palesztin iszlamista szervezet és Izrael közötti konfliktus csillapítását szorgalmazta szerdán a török elnökkel tartott telefonbeszélgetésben Vlagyimir Putyin orosz államfő, míg Recep Tayyip Erdogan a zsidó állam megleckéztetését is sürgette.

A török elnöki hivatal viszont Erdogan offenzívabb álláspontját ismertette, aki a telefonbeszélgetés során „hangsúlyozta, hogy a nemzetközi közösségnek határozott és elrettentő leckét kell adnia Izraelnek, és elítélte a jeruzsálemi Al-Aksza mecset és a palesztinok elleni agressziót”.

Törökország még csapatokat is küldene a térségbe.  A török elnök, aki a palesztin ügy védelmezője, hangsúlyozta, hogy meg kellene fontolni egy nemzetközi véderőnek a konfliktusos térségbe vezénylését a polgári lakosság védelmére. A Közel-Keleten kiújult feszültség és erőszak következtében az elmúlt két napban több mint negyvenen haltak meg a Gázai övezetben és Izraelben.

Abonează-te
Notificare la
guest

0 Comentarii
Cel mai vechi
Cel mai nou Cel mai votat
Feedback instant
Vezi toate comentariile