Aktuális, Belpolitika

Folytatódik a politikai Muphet-show a bukaresti parlamentben: Iohannis éppen katonásdival félemlítené meg ellenfeleit, miközben az ország a lemondását követeli

Nicolae Ciuca védelmi minisztert bízta meg kormányalakítással a román államfő.

Klaus Iohannis csütörtökön jelentette be, hogy a két éve kormányzó Nemzeti Liberális Párt jelöltjének, Nicolae Ciuca tartalékos tábornagynak, ügyvivő védelmi miniszternek ad megbízást a kabinet felállítására.

Az elnök arra hivatkozott, hogy az országnak sürgősen teljes jogkörű kormányra van szüksége, már csak a járvány miatti egészségügyi válság miatt.

Romániában ez már a második kormányalakítási kísérlet, amióta a parlament megbuktatta a PNL elnöke, Florin Citu által vezetett jobbközép koalíciós kormányt.

Dacian Cioloş szerint „nagyon rossz jelzés”, hogy az államfő egy katonát bízott meg a kormányalakítással.

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy a hazai oltáskampányt is militarizálták, egy katona irányítja, „az ismert hatásfokkal”. Kijelentette, hogy Nicolae Ciucă tartalékos altábornagy „most politikus ugyan, de katona volt”.

„Minket ez kényelmetlen helyzetbe hozott, mintha a politikum kapitulált volna” – jelentette ki Dacian Cioloş az USR országos elnökségének ülése után, amit azután hívtak össze, hogy az államfő Nicolae Ciucát bízta meg kormányalakítással.

A pártelnök szerint az USR-vel ellentétben sem a Szociáldemokrata Párt (PSD), sem a Nemzeti Liberális Párt (PNL) nem vállalt politikai felelősséget a válság feloldására. Előbbi egy technokrata miniszterelnököt javasolt, akire a nehéz döntések következményei hárultak volna, utóbbi pedig egy hadseregből érkező embert jelölt kormányfőnek.

Kelemen Hunor az RMDSZ elnöke Nicolae Ciucă nevesítéséről elmondta, „ez egy szokatlan javaslat, ugyanis egy demokráciában példátlan, hogy tartalékos katona vezessen egy kormányt”, egy olyan személy, aki Irakban és Afganisztánban harci alakulatokat vezetett. „El lehet képzelni egy időre egy ilyen megoldást, de nem kell erre úgy tekinteni, mint egy szokványos megoldásra. A kormány nem egy kaszárnya” – mondta Kelemen Hunor.

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) nem támogat a parlamentben egy Nicolae Ciucă vezette kormányt – jelentette ki George Simion képviselő, az AUR társelnöke.

Simion azt mondta, a hírek szerint Marcel Ciolacu PSD-elnök kapná a képviselőház elnöki, Florin Cîţu PNL-elnök pedig a szenátusi elnöki tisztséget, amennyiben Nicolae Ciucă kerül a kormányfői székbe, és az AUR ezt a kombinációt nem támogatja.

Azt is elmondta, pártja is javasolt miniszterelnök-jelöltet a Iohannisszal folytatott tárgyalásokon.

Ha Nicolae Ciucă támogatására nem alakul ki parlamenti többség, az AUR kezdeményezni fogja az államfő tisztségből való felfüggesztését – tette hozzá.

A Szociáldemokrata Párt (PSD) tárgyalóasztalhoz fog ülni Nicolae Ciucă kijelölt kormányfővel – számolt be az alakulat elnöke a párt országos politikai bürójának csütörtöki ülése után.

„Természetes, hogy találkozunk a kijelölt miniszterelnökkel, hiszen meglehetősen nehéz időszakon megy át az ország” – fogalmazott Marcel Ciolacu.

A szociáldemokrata pártelnök szerint a tárgyalást Nicolae Ciucă kezdeményezte, és a PSD székhelyén kerül rá sor.

 

Forrás: Agerpres

Abonează-te
Notificare la
guest

0 Comentarii
Cel mai vechi
Cel mai nou Cel mai votat
Feedback instant
Vezi toate comentariile