Aktuális, Társadalom

Gyerekeken kísérletezik a géntechnológiás vakcinákat – a gyerekvédelmi szabályok szerint ezt törvénytelen és bűncselekménynek számít

Laboratóriumi patkányok helyett embergyerekeken kísérleteznek a nagy gyógyszergyártó maffiák, derül ki a pénteki nemzetközi sajtóból. Nyilvános emberkísérleteket folytatnak a covid-vakcina kapcsán a nagy gyógyszergyártók,s  mint bejelentették már a gyerekeket is kísérleti patkánynak használják. Ez számos jogi kérdést vet fel. Kiskorú személyek esetében ugyanis bármilyen gyógyításhoz szükséges vagy életmentő orvosi beavatkozást csakis a szülő vagy a gyám beleegyezésével lehet elvégezni, azonban nem gyógyító vagy nem életmentő kísérletet semmilyen esetben nem engedélyeznek gyerekeknél! Legalábbis ezt mondják ki a gyerekjogi törvények, melyeket a nagy gyógyszergyártók most nyilvánosan megszegnek.

 

 

Felvetődik a kérdés vajon, kik ezek a gyerekek, akiken kísérletezik a „csodavakcinát” melyhez egyre több haláleset kapcsolódik? Valóban szülői beleegyezéssel végzik a nem megengedhető gyógyszerkísérletet a gyerekeken, esetleg lefizették a szülőket, ami ugyancsak bűncselekménynek számít?Az esetleges szövődményekért, kockázatokért és mellékhatásokért KI A FELELŐS?   Felnőttek esetében azok, akik gyógyszerkísérletekben vesznek saját döntésükkel részt, amennyiben nem életmentő, utolsó esélynek számító gyógymód kísérletéről van szó, hanem egy még nem szabadalmaztatott gyógyszer teszteléséről, úgy a kísérleti alanyok komoly pénzeket kapnak.

Kérdés, a gyerekeken való kísérletezéseknek kik kapják ezt a pénzt, ugyanis magának a szülőnek vagy a gyámnak sincs joga ilyen döntést hozni a gyerekek egészségéről.

Esetleg árvaházi gyerekekről volna szó?

A horrorfilmbe illő kérdésekre a nagy vakcinagyártók nem adtak eddig választ. Nehéz ugyanis elhinni, hogy egy normális szülő  aláveti ilyesminek a gyerekét, még akkor is, ha ezért pénzt kap.

Amit anno Mengele doktor a lágerek takarásában végzett, az a 21. századbeli covid-őrületben már sajtónyilvánosság előtt zajlik!

A Pfizer amerikai és a BioNTech német gyógyszeripari vállalatok már a 12 év alatti gyerekeken is tesztelik a koronavírus elleni, közös fejlesztésű vakcinájukat – jelentette be csütörtökön Sharon Castillo, a Pfizer szóvivője.

Castillo elmondta: a kísérleteket szerdán kezdték meg az észak-karolinai Duke Egyetemen, ahol az orvosok egy 9 éves ikerpárt oltottak be először a vakcinával. A szóvivő szerint az év második felében várhatóak az első eredmények, és azt remélik, hogy 2022 elején a 12 éven aluliak is megkaphatják az oltásukat. A Pfizer képviselői korábban azt mondták, hogy az idősebb gyerekek adatainak elemzése után kezdik a vakcinakísérleteket a 12 éven aluliaknál. “A 12 és 15 év közötti korosztály adatai bátorítottak minket” – mondta Castillo, aki azonban részleteket nem árult el az eddigi eredményekről.

A kísérlet részleteiről szólva a szóvivő elmondta, hogy a tudósok a vakcina három különböző adagját tesztelik majd 144 gyereken. Mindegyik adagot először az 5 és 11 év közötti, majd a 2 és 4 év közötti, végül a 6 hónapos és 2 év közötti gyerekek kapják meg. A leghatékonyabb dózis meghatározása után a vállalat 4500 gyermeken teszteli az oltást. Az amerikai hatóságok december végén engedélyezték a Pfizer/BioNTech oltások beadását a 16 éves és idősebb emberek számára.

guest