Aktuális, Belpolitika

Ha covidos öregasszonyok potyognának is az égből  a nagy szupermarketek akkor is nyitva maradhatnak

A kormányfő továbbra is nyitva tartaná hétvégénként a bevásárlóközpontokat, olvasható az Agerpres hírportál tájékoztatásában. Így ismét szembesülhetünk azzal, hogy a zsúfolt multi szupermarketekben érdekes módon nem terjed az a fránya vírus, ami miatt kisboltok és vállalkozások tömegét taszították csődbe.

Az éjszakai kijárási tilalmat érintő szigorításon kívül ugyanis nem vezetnek be újabb korlátozó intézkedéseket – jelentette be szerdán a romániai kormányfő, aki – állítása szerint – nem értett egyet azzal a javaslattal, hogy hétvégére zárják be a nagy bevásárlóközpontokat.

Florin Cîţut többek között arról kérdezték szerdán az újságírók, hogy a veszélyhelyzet meghosszabbításával lehet-e újabb korlátozások bevezetésére számítani. A miniszterelnök azt mondta, a legjelentősebb változás az lesz, hogy az éjszakai kijárási tilalom nem 23 órától lép érvénybe, ahogyan eddig, hanem 22 órától.

Az üzletek továbbra is 21 óráig tartanak majd nyitva, és más jelentős korlátozások sem várhatók. Az epidemiológusok javasoltak ugyan néhány szigorúbb intézkedést – például hogy hétvégére zárják be a nagy bevásárlóközpontokat -, ezekhez azonban nem adta a hozzájárulását, mert nem tartja indokoltnak a szigorításokat, tekintve, hogy jól halad az országban az oltáskampány.

Kérdésre válaszolva a miniszterelnök azt is elmondta, nincsenek becslései arra, hogy hány új megbetegedésre számíthatunk a következő napokban. „Voltak olyan becslések, amelyek szerint márciusban elérjük a napi 10 ezret, de nem tartunk ott. A becslések csak becslések, a valóság mindig megcáfolja ezeket” – fogalmazott Cîţu, beismerve ezzel végülis azt, hogy a közölt statisztikák alapjáraton köszönőviszonyban sincsenek a valósággal.

Abonează-te
Notificare la
guest

0 Comentarii
Cel mai vechi
Cel mai nou Cel mai votat
Feedback instant
Vezi toate comentariile