Aktuális, Külpolitika

Háborús bűncselekménynek számít, hogy az izraeliek lebombázták a gázai sajtóközpontot (+videó)

Független vizsgálatot követel az Associated Press amerikai hírügynökség főszerkesztője amiatt, hogy az izraeli légierő lerombolta azt a gázai toronyházat, ahol AP, az al-Dzsazíra pánarab hírtelevízió és más sajtóorgánumok működtettek tudósítói irodát. A Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi sajtószervezet a Nemzetközi Büntetőbírósághoz (ICC) fordult azzal a kéréssel, hogy háborús bűntényként vizsgálja az esetet.

Izrael azzal indokolta a szombati támadást, hogy az épületet a Gázai övezetet uraló Hamász szélsőséges palesztin szervezet használta katonai felderítésre és fegyverfejlesztésre. Johathan Conricus, az izraeli hadsereg szóvivője azt mondta, hogy Izrael bizonyítékokat gyűjt az Egyesült Államoknak erről. Benjámin Netanjahu miniszterelnök szerint hírszerzési csatornákon osztják meg a bizonyítékokat a Hamász ottani jelenlétéről. Egyelőre azonban sem a Fehér Ház, sem az amerikai külügyminisztérium nem közölte, hogy amerikai illetékesek láttak-e ilyen bizonyítékokat – írja az MTI.

Az izraeli hadsereg a támadás előtt egy órával figyelmeztette az épület tulajdonosát, hogy üríttesse ki az al-Dzsalaa toronyházat. Az AP helyi munkatársai szerint sokan el is hagyták az épületet, de azt nem tudták megmondani, hogy minden benne tartózkodó így tett-e. Buzbee szerint az AP újságírói a légitámadás után elrejtőztek, jól vannak, és folytatják a hírek szolgáltatását.

Buzbee szerint az AP tizenöt éven át működtette irodáit a toronyházban, és soha nem tájékoztatták arról, és arra utaló jelek sem voltak, hogy a Hamász is az épületben tevékenykedik. A főszerkesztő leszögezte, hogy Izraelnek ezt tényekkel kell alátámasztania. Az AP senkinek sem fogja a pártját az izraeli-palesztin konfliktusban, és a jelenlegi helyzetben az lenne a helyes, ha független vizsgálat indulna az ügyben – mondta a főszerkesztő.

Az amerikai külügyminisztérium arról tájékoztatott, hogy Antony Blinken tárcavezető szombaton telefonon beszélt Gary Pruittal, az AP elnök-vezérigazgatójával, szilárd támogatásáról biztosította a független újságírást és a sajtószervezeteket szerte a világban, nélkülözhetetlennek nevezte a konfliktusövezetekről szóló tudósításaikat.

 

A párizsi székhelyű RSF a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyészének küldött levelében azt írta, hogy 23 nemzetközi és helyi sajtószervezet irodái semmisültek meg az elmúlt hat napban a Gázai övezetben. Az RSF szerint erős a gyanú, hogy az izraeli hadsereg szándékosan veszi célba őket, és semmisíti meg a felszereléseiket, ami sértheti a bíróság alapszabályának egyik pontját. A támadások „a tömegtájékoztatási kapacitások csökkentését, ha nem megsemmisítését szolgálják”.

Az RSF arra kérte a hágai székhelyű ICC-t, hogy a közelmúltbeli támadásokat is vegye górcső alá a márciusban indított eljárás keretében, amely Izrael állítólagos háborús bűntényeit vizsgálja a palesztin területeken.

(MTI / AP nyomán)

Abonează-te
Notificare la
guest

0 Comentarii
Cel mai vechi
Cel mai nou Cel mai votat
Feedback instant
Vezi toate comentariile