Aktuális, Tények mögött a lényeg, Vélemény

Héj te maszkos ! Ember lennél vagy beidomított, ruhában járó és tévét néző beszélő főemlős? – Hivatalosan is alkotmányellenes a közterületi maszkviselési kötelezés, a covidnáci kormány azonban csak beszél félre a törvénytelenségekről

Sajnos olyan korszakba jutott az emberiség, amikor nemcsak a magát civilizáltnak vélő társadalom jogi, alkotmányrendszeri alapját nullázták le egy párhuzamos világ globalista bábmesterei, de olyan tömegmanipulációs hadi támadás alá vették az emberiséget, mely ódiumaként sok esetben megkérdőjelezhető maga az emberi értelem, intelligencia és az önálló döntéshozatal képessége.

Nézzük mindjárt a pandémiának álcázott társadalmi hadviselést, s ebben a COVID19 fedőnév alatt bevezetett úgynevezett maszkviselési őrületet, mely során elhitették az emberekkel, hogy a szájukat, orrukat eltakaró koszos textilmaszkok alkalmasak egy veszedelmes vírus elleni védekezésre.

És az emberek nagy része elhitte ezt a szemenszedett hazugságot, az emberi értelmet és elsősorban az orvostudományt meggyalázó hazugságot,ami ömlött a tömeg-manipulálásra és agymosásra befogott HAZUG ÉS BŰNÖS KÖZMÉDIÁBÓL.

Nem mellesleg a kereskedelemben kapható szájmaszkok dobozain ott a felirat, miszerint az teljességgel alkalmatlan  bármilyen vírusvédelemre.

Csak a tisztánlátás érdekében: kb. ilyen az a védelem, védőfelszerelés, ami valóban megvéd egy embert veszélyes vírusoktól!

Aki meg nem hitte el sőt tisztában volt azzal, mekkora szemenszedett hazugság azt állítani, hogy egy vírus ellen  rongymaszkokkal lehet védekezni, annak is ott lebegett a törvényesített hazugság Damoklész kardja, ugyanis súlyos bírságok elé nézhetett az, aki megpróbálta érvényesíteni a józan ész, a valós orvostudomány tételeit és nem akart ronggyal bekötött orral- szájjal járkálni a világban. A saját világában.

A fogyasztói társadalom kimosott agyú rabszolgái pedig engedelmesen, jól idomított, beszélő főemlősökként hordják immár két esztendeje a rongymaszkokat az arcukon. Az arcukon, amely az ember egyik legegyedibb, önazonossága Istentől.

 

 

A megfélemlített ostoba és önállóságukat vesztett emberek pedig hordták/hordják a bacilustelepekké váló rongyokat az arcukon és nagyon sokuknak eszükben sem jutott az elmúlt 2 évben utánanézni annak, hogy egy vírusfertőzés ellen milyen védőfelszerelés is szükséges, ha tényleg egy adott vírustól szeretnék óvni magukat.

Igaz, senki nem merte még hivatalosan kijelenteni vagy nem tudta bebizonyítani, hogy valóban egy vírus és például nem egy, géntechnológiai úton előállított, biológiai-fegyverként szétszórt tüskefehérje nano grafen oxiddal megspékelve.

A hadműveletet sikeresen ráépítették a szezonális virózisokra, az őszi, tavaszi influenza, nátha járványokra, felrúgták az orvostudomány eddigi alapjait és lenullázták az orvosetikát.

Tették mindezt milliónyi orvos bűnös hallgatása (zsarolhatósága)  mellett, olyan orvosok cinkos együttműködésével, akik anno az emberi élet védelmére esküdtek fel. Ugyanezen orvosok kérdés nélkül hajtották végre azokat a gyilkos kórházi protokollokat, melyet révén a COVID19 fedőnév alatt nem egy vírus, hanem nyilván egy  emberkísérlet kivégzőosztagaivá, vérpadjaivá tették a kórházakat!

És most nem mennék bele a védőoltásnak hazudott biológiai fegyverről, mellyel ma már bizonyítottan becsapták az emberiséget.

Romániában például az Alkotmánybíróság egy az egyben kimondta, a maszkviselési kötelezettség jogtalan, törvénytelen. Ahogy a maszkviselési hazugság orvosi szempontjait is száz és száz értelmes, emberi mivoltát megőrző orvos bizonyította be.

Tehát nem kell rakétaprofesszornak lenni ahhoz, hogy felfogjuk, a maszk nem véd semmilyen vírusról, az egész egy embert megalázó társadalmi manipuláció.

Tehát, mit jelent a maszk? Ebben a formában a maszk egy eszköz az emberiség irányításához, eszköz az emberek manipulálásához. Az emberi tudat irányítására szolgál, valamint az emberek tudatának és akaratának manipulálására.

És mindezek ellenére az emberek zöme, valóban mint jól beidomított, értelem és intelligencia nélküli, beszélő és tévét néző főemlős hordja mai napig a rabszolgasors, a megalázás jelképét: a koszos textilmaszkot.

Hogy röhöghetnek az Isten teremtette emberen két esztendő óta azok a globalista elitisták, akik évtizedek óta  készültek erre az emberiség elleni invázióra.

Ezek a luciferi képződmények, akiket földi hatalmuk ellenére sem illetnék az ember jelzővel, nyilván kéjgörcsökben fetrengve nevették az Isten alkotta embereket, akik ronggyal bekötött szájjal, jól idomítva olykor tapsoltak és kolompoltak az elsővonalas, táncoslábú és halálszagú  covid-hóhéroknak, mert idomárjaik ezt parancsolták, akik álltak sorba, hogy beléjük fecskendezzenek valamit, amiről valójában az orvosok sem tudják, hogy micsoda…

Vajon mi kellene, történjen ahhoz, hogy az emberek, a maszkosok is felfogják végre, hogy amit a televíziókból hallanak az nem az Igazság, nem a Valóság?

-lszmm-

Alaphír: Alaptörvénybe ütközőnek minősítette a román alkotmánybíróság azt a 2020 novemberében elfogadott sürgősségi kormányrendeletet, amely jogalapot teremtett a hatóságoknak a kültéri maszkviselés kötelezővé tételére.
Az alkotmányossági óvást egy megbírságolt egyetemista nyújtotta be

A bukaresti kormány 2020. november 5-én több jogszabályt is elfogadott a koronavírus-járvány akkori, második hullámának megfékezése érdekében: egyebek mellett éjszakai kijárási tilalmat rendelt el, korlátozta az üzletek nyitvatartását, a lépcsőzetes munkakezdés és a távmunka bevezetéséről döntött. Ahhoz azonban, hogy a védőmaszk viselését – a zárt tereken kívül – a szabadban is kötelezővé tehessék, a veszélyhelyzetről szóló törvény azonnali módosítására volt szükség, ezért annak előírásait sürgősségi kormányrendelettel egészítették ki.

A jogszabály ellen egy megbírságolt egyetemi hallgató emelt alkotmányossági óvást. Egyhangúlag elfogadott határozatában az alkotmánybíróság nem valamely alapjog megsértésére, hanem egy procedurális mulasztásra hivatkozott: a kormány ugyanis elmulasztotta megküldeni a sürgősségi rendelet tervezetét a törvényhozási tanácsnak, márpedig az alkotmány szerint minden jogszabálytervezetet elfogadása előtt a törvényszövegek jogharmóniáját vizsgáló testületnek is véleményeznie kell.

Nem lesz kötelező a maszk

Az alkotmánybíróság megfellebbezhetetlen döntése eltörli a kültéri maszkviselési kötelezettséget, és érvényteleníti az előírás megszegéséért 2020 novembere óta kirótt bírságokat, de csak később lép hatályba, amikor az indoklással együtt megjelenik a hivatalos közlönyben.

Romániában a járványhelyzet függvényében többször kötelezővé tették a kültéri maszkviselést: a január elején hozott legutóbbi intézkedés most is érvényben van. Az alkotmánybírósági döntés hatályba lépéséig a kormánynak elvileg arra is lenne ideje, hogy – korábbi mulasztását kijavítva – szabályos döntést hozzon a kültéri maszkviselésről, de a járvány ezt már nem indokolja.

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter már korábban jelezte, hogy a járvány enyhülése miatt a kormány lazítások fontolgat: az első lépés lesz a kültéri maszkviselési kötelezettség eltörlése, az utolsó pedig az, hogy zárt térben sem lesz kötelező (csak ajánlott) az orvosi maszk viselése.

guest
0 Comentarii
Feedback instant
Vezi toate comentariile