Aktuális, Külpolitika

Hogyan lesz egy magyar külügyminiszterből a kínai kommunista párt vakcina díllere? – Szijjártó Péter elmesélheti

A magyarországi kormány igazán hű vazallusa lett a Kínai Kommunista Pártnak, már nem csupán reklámozza és saját országának lakóira, azaz lakóiba tukmálja a kétes kínai covid vakcinákat, de ha kell, ki is szállítja az árut más országokba. A vakcina-futár (udvariasságból ne nevezzük mégsem drogdillernek) pedig nem más, mint a magyar külügyminiszter, Szijjártó Péter.

 

 

“Korábban kiderült, hogy Magyarország kínai vakcinákat ad Bosznia-Hercegovinának és Montenegrónak: mindkét ország 200 ezer dózisnyi oltóanyagot kap. Ezeket ma Szijjártó Péter külügyminiszter le is szállította Szarajevóba. A felszállásról már kora reggel posztolt, azóta megérkezett a saját gépe, illetve az is, amelyik a vakcinákat szállította.

„Magyarország és a Nyugat-Balkán kölcsönös függőségben élnek egymással, igaz ez a gazdaságra, a biztonságra és a migráció megállítására is. Ha jól mennek a dolgok a Nyugat-Balkánon, az nekünk jó. Ha meg rosszul mennek a dolgok a Nyugat-Balkánon, az nekünk rossz” – mondta Szijjártó Péter a szarajevói repülőtéren tartott sajtótájékoztatón.

Hozzátette: azt remélik, hogy az oltási kampány gyorsítása a gazdasági újraindításához és az országok stabilitásához is hozzájárul, ezáltal pedig ahhoz is, hogy az országok „féken tudják tartani az illegális migrációs hullámokat”.

A sajtótájékoztatón Zoran Tegeltija boszniai miniszterelnök köszönetet mondott a magyar kormánynak a támogatásért, és elmondta: a most érkezett 200 ezer adag vakcinával már összesen 900 ezer adag védőoltás érkezett az országba, ezekkel a leginkább veszélyeztetett csoportokat tudják beoltani.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy – várhatóan ősszel – a járvány újabb hullámára lehet számítani, így a mostani időszakot ki kell használni az oltás beadatására.”- írja az Index.

guest
0 Comentarii
Feedback instant
Vezi toate comentariile