Aktuális

Holló a hollónak nem vájja ki a szemét, a romániai „halálkórházakban”sem! – a DSP nem talált semmi rendellenességet, az ügyészség tovább nyomoz

A jelenlegi covid-őrületben annyit hangoztatott kézmosásról most eszünkbe juthat a „kéz kezet mos” szólás is, ugyanis milyen meglepő, a nagyszebeni közegészségügyi hivatal (DSP) nem talált rendellenességet a nagy botrányt kiváltott „halálkórházban”. Majd hülye is lenne, saját maga és emberei ellen „találni” bármit!

Napok óta borzolja a kedélyeket a nagyszebeni megyei kórház, intenzív terápiás (ATI) részlegének covid-osztályáról napvilágot látott állítások melyekről a kórház két alkalmazottja, egy orvos és egy ápolónő nyilatkozott. Elmondásuk szerint az ATI részlegre érkező covidosnak nyilvánított betegeket azonnal szedálják,  Midazolam, Propofol és Fentanyl érzéstelenítőkkel és rendkívül erős nyugtatókkal, márpedig a légzési elégtelenségben szenvedő betegeket ezzel egyértelműen életveszélybe sodorják.

A kiadott, hivatalos  covid-protokoll szerint azonban ez az eljárás, míg olyan esetekben, ha az illető más idült vagy súlyos bajban is szenved, azt nem veszik figyelembe, nem kezelik, vallotta a volt egészségügyi alkalmazott. Voltak betegek, akiknek a kezét és lábát összekötözték, ha azok nyugtalanok voltak, vagy éppen azért vergődtek, mert fuldokoltak.

 

 

A nyilatkozó orvos fényképeket is készített a szebeni covid-osztályról. A volt alkalmazott elmondta, hogy a betegeket ágyhoz kötötték, mesterséges kómába rakták és intubálták akkor is, amikor erre nem is volt szükség, csak azért, hogy az ott dolgozó orvosokat és az ápolókat (az “elsővonalas hősöket” szerk. megj.) ne zavarják. A lélegeztető gépekre rakott és leszedált betegek nagy része elhunyt.

Ugyanerről vallották az aradi majd a marosvásárhelyi ATI részlegek covid-osztályáról az ott elhunyt páciensek hozzátartozói. Minden esetben rendőrségi feljelentés történt sorozatos emberölés miatt.

A közegészségügyi igazgatóság azonban nem talált semmi „rendellenességeket” a Szeben megyei kórházakban.

Az ügyészség tovább nyomoz gyilkosság vádja miatt az említett kórházakban.

Érdekességként megemlítjük, hogy a mai nap folyamán Nagyszebent és környékét  ismét szigorú karantén alá vonták azzal az indokkal, hogy ott  hirtelen nagyot nőtt a covidos esetek száma. Ez azt jelenti, hogy az  elrendelt nyomozást és kivizsgálásokat is megpróbálják megnehezíteni vagy halogatni egy ilyen intézkedéssel. 

Abonează-te
Notificare la
guest

0 Comentarii
Cel mai vechi
Cel mai nou Cel mai votat
Feedback instant
Vezi toate comentariile