Aktuális

Japánban teljesen betiltották a ModeRNA oltások alkalmazását, miután több millió vakcináról derült ki, hogy ismeretlen szennyeződést tartalmaznak

A japán egészségügyi hatóságok betiltották a ModeRNA covid vakcinák alkalmazását a szigetországban, miután kiderült, több millió adag vakcina ismeretlen szennyeződést, állítólag akár 1 mm nagyságot is elérő furcsa részecskéket tartalmaz, adta hírül a BBC a Japan Times cikkeire hivatkozva.

 A japán egészségügyi minisztérium közleménye szerint a ModeRNA covid oltásait senkinek nem szabad beadni Japánban, az azonban egyelőre nem derült ki egyáltalán milyen szennyeződésre gyanakodnak, hogy derült ki, hogy a vakcinák szennyezettek és eddig vajon hány ember szervezetébe juthatott ilyen (szemmel láthatóan) veszélyesnek minősített anyag?

A vakcina gyártó eddig semmilyen  konkrét magyarázatot nem adott a történtekre és a különös „szennyezőanyagra”, mindössze annyi jelent meg a lapokban, hogy vizsgálatot kezdenek az ügyben.

Felelősségvállalásról persze említés sem esett ez esetben sem, így nem kell csodálkozni, hogy egyre kevesebben bíznak meg a furcsa és több mint kétes kísérleti oltásban.

Abonează-te
Notificare la
guest

0 Comentarii
Cel mai vechi
Cel mai nou Cel mai votat
Feedback instant
Vezi toate comentariile